Na most, egy olyan hírnek még én sem tudok ellenállni, hogy Botrányos Plakát: direkt rosszul írták a megasztáros énekes nevét. Persze, hogy megnéztem, hogy ezen meg mi a franc lehet a botrányos?
Na most, egy olyan hírnek még én sem tudok ellenállni, hogy Botrányos Plakát: direkt rosszul írták a megasztáros énekes nevét. Persze, hogy megnéztem, hogy ezen meg mi a franc lehet a botrányos?
Valami olyasmire tippeltem, amit Lovasi Andrástól hallottam, hogy valamelyik külföldi fesztiválon németesen Lófaszi-nak ejtette a konferanszié a nevét… Na de melyik mega nevével lehet ilyen bakit elkövetni? Lövésem sem volt.
A hírkereső igen érdekes hívószava viszont a Heti Válasz egy olyan című cikkére vezetett, ahol a címben egy fia botrány, meg plakát, meg megasztár sem volt, csak annyi, hogy Így ünnepelték a március 15-ét a határon túli magyarok.
Mondok magamnak, hogy mosmá’ olvasd végig, mer’ csak lesz benn botrány… ha má’ megígérték!
Megtudtam, hogy „Ukrajnában, Szerbiában és Romániában is az idén sorra kerülő parlamenti választásokra való felkészülés jegyében ünnepelte március 15-ét az ottani magyarság.”
Na ja, Petőfi, Kossuth, Széchenyi - ezek szerint - csak díszlet.
Én marha meg abban bíztam, hogy végre olvasok pár sort arról, hogy a határon túli magyarok, hogyan emlékeznek a felvidék, erdélyi, a vajdasági, vagy éppen kárpátaljai magyarság szerepéről a Szabadságharcban. Erről úgy általában nem sokat hallani, pedig érdekes lenne. De most nem erről volt szó…
És azért a végére csak meglett a plakátos botrány. A cikk szerzője éppen az itthonról [de otthon nem!] preferált MKP-t legyőző Most-Hídat ekézve tálalta a „botrányt”. Igaz annak semmi köze a március 15-hez, de ha egyszer ez volt a feladat.
„Mint ismeretes, a Most-Híd önmagát nem nemzetiségi érdekképviseletként határozza meg, következésképpen - szlovák tagjaira és szavazóira való tekintettel - a kisebbségi jogok érvényesítéséért sem áll ki minden körülmények között. Vagy legalábbis hajlamos a felvidéki magyar közösség számára előnytelen kompromisszumkötésre, ami világosan kiderült az elmúlt másfél év kormányzati politikája során - például a nyelvhasználati kérdésben.
Sőt a „megbékélés", „kiegyezés" jól csengő szlogenje kisebbségi szájból könnyen az önfeladás szinonimája lehet. (Erre apró, de beszédes példa volt a komáromi Most-Híd kampánygyűlés plakátja. Štefan Skrúcaný szlovák humorista neve a szlovák és magyar változatban is az eredeti alakban szerepel, Tolvai Renáta és Galambos Lajcsi nevét azonban a többség nyelvén készült verzióban átszlovákosították.)”
Tehát a botrány az átszlovákosítás. Nincs itt botrány, ez arrafelé így szokás.
Nálunk is voltak a XIX. században ilyen törekvések, és nem háborodtak fel sem a németek a May Károlyon, sem az oroszok a Tolsztoj León, de még a franciák sem, a Verne Gyulán…
Az utóbbin mondjuk én kiakadtam, már hogy nem magyar! Hát hogy a brantban van az, hogy egy Gyula nem magyar? Még jó, hogy ekkor már túl voltam a Mikulásos traumán…
Mondjuk nekem a magyarításban a csúcs Rákosi Jenő (1842-1929), aki nem elégedett meg II. Viktor Emánuel nevének ilyetén magyarításával, ő ragaszkodott II. Győző Manóhoz.
Nem mondom, ha Tolvai Renáta helyett Tolvajt írnak az tényleg blama lett volna. De így? Ha a magyar nyelvű plakátra Skrúcaný Istvánt írnak az jobb?
Jobb az lett volna, ha inkább az ünnepről az ünneplésről szól a cikk. A hagyományról.
Bár, az egymás marása, az is nemzeti hagyomány.
