Azt mondta a legfőbb belügyér a FAZ-nak, hogy "Sokan annyira igénytelenek, hogy rá kell szoktatni őket az igényes munkára és az igényes életre". Most persze azt hiszed, hogy kikacsintott jobbszélre és a cigányokra gondolt. Ne örüljél, ne bosszankodj, nem biztos, hogy rájuk gondolt.
Azt mondta a legfőbb belügyér a FAZ-nak, hogy "Sokan annyira igénytelenek, hogy rá kell szoktatni őket az igényes munkára és az igényes életre". Most persze azt hiszed, hogy kikacsintott jobbszélre és a cigányokra gondolt. Ne örüljél, ne bosszankodj, nem biztos, hogy rájuk gondolt.
Inkább - ahogy kisgyermekként Rákosi elvtárstól megtanulta - kritikát és egyben talán önkritikát is gyakorolt.
Mert minek neveznénk a magyar parlament elmúlt másfél évének törvényalkotási dömpingjét? Hát igényes munkának semmiképpen!
Lássuk be, az igényes törvényalkotásnak feltétele az alapos előkészítés, a kapcsolódó jogszabályok, nemzetközi egyezmények ismerete, az azokkal való ütközés kiszűrése, sőt az újonnan alkotott jogszabályokhoz kapcsolódó végrehajtási rendeletek időbeni megalkotása. Azaz, annak biztosítása, hogy a jogszabály rendelkezései betarthatóak, végrehajthatóak legyenek.
Ilyen volt?
Dehogy!
Gondoljunk csak valami egyszerű mindenki által érthető dologra, a nyugdíjrendszer átalakításával együtt járó az utazási kedvezmények átalakítására. Jelentős részük március 31-ével megszűnt. Vagy mégsem! Mert akadt egy kis bibi, csúszott a kormányrendelet, oszt nem tudták időben kiadni a jogosultaknak az kedvezményre jogosító igazolványokat… Bocs, akkor csak április végén szűnnek meg, ha nem jön közbe semmi, amit még véletlenül elfelejtettek.
Jó, hát nem olyan egyszerű végrehajtási rendeletet írni, ha nem tudni mit fogad el a parlament. Na de kétharmaddal a zsebében, nehogymá’ ne tudja a kormány!
Ez kérem egyszerűen csak igénytelen munka! Na erre mondta Pintér Sándor, hogy sokakat rá kell szoktatni az igényes munkára! Igaza van!
Ha már ők vezetik az országot, mutassanak példát, mert ha szerintük ez az igényes munka, akkor az is, amikor éppen hogy csak nem dől össze a frissen épített ház.
[És akkor még ki is bírtam, hogy nem példálózom a parlament igényes munkája kapcsán a gárdaanyával, meg az ő UFO magazinjával, mint törvényalkotási segédlettel…]
Az a bajom az ilyen „igényes munka, igényes élet” című általános semmit mondással, hogy az igény, az szubjektív. Baromira. Kinek a Boss öltöny az igényes (még, ha koszos és büdös is) kinek a tiszta ruha. Melyik igényre szokjunk rá, tessék már megmondani?
Meg mi az, hogy igényes élet? A tiszta udvar, rendes ház? Vagy a Tisztelt Ház példája? Az utóbbiról beraktam egy képet az indexről, újabb nincs. Na nem azért mert mára javult a helyzet. Dehogy, csak száműzték a fotósokat… Mert, ami nem látszik, az nincs.
Ez is lehet egy igény...
Valahogy az igénytelenségről mostanában egy háziorvos blogbejegyzése jut eszembe. Idézem:
„Igénytelen
Ezt a szót keresem már vagy két éve, most megtaláltam. Ez a bajom a munkámmal. Nem az a baj, hogy mennyit keresek vele, mert nem azért jöttem ide. Nem az, hogy mekkora a felelősség, mert pont attól érdekes. Hanem, hogy igénytelen munkát végzek, mégpedig három okból. Egyrészt a megrendelő (szűk értelemben az OEP, tág értelemben az állam) olyan feltételek mellett várja el a szolgáltatást, ami mellett nem lehet színvonalasan csinálni. Kevés pénz, gyenge infrastruktúra, átláthatatlan jogszabályok. Másrészt a magyar állampolgárok többsége sem teremt olyan helyzetet, amelyben igényesen lehetne dolgozni. Vagy nem érdekli az egészsége, vagy lenézi a háziorvoslást, vagy csak egyszerűen lemondott arról, hogy itt bármilyen komolyabb segítséget meg lehetne kapni. ….”
Na most akkor hogy is van ez a dolog az igénytelenséggel?
Igaza van Pintér Sándornak, sokakat rá kellene szoktatni az igényes munkára… ez persze a feltételek biztosításával kezdődik. Meg az igénnyel.
Az országgyűlésben, a törvény előkészítést végző minisztériumokban, azt hiszem a feltételekkel nincs is baj… csak az igényekkel. Nem bentről, hanem onnan… fentről.
Olyan igénytelennek tűnnek.
Innen lentről.
