Dohányzom. Azt hiszem ez az információ nem új információ a blog olvasóinak, mint ahogy az sem új információ, hogy futok.
De most nem arról van szó, hogy a kettőt hogyan tudom összeegyeztetni, hanem csak a dohányzásról. Amit a legjobb tudásom szerint megpróbálok a magánproblémaként kezelni.
Kérdezi anyám, hogy mit szólok ahhoz, hogy a jelenlegi – lássuk be, nem igazán hatásos – elrettentő feliratokat, mint az infarktus, meg az impotencia és társaik leváltják az elrettentő fotók.
Lesz a dobozon redvás tüdő meg rothadó fogak… Hurrá!
Nem tudom, hogy mit várnak tőle? Hogy a dohányos ezt fogja nézegeti, oszt jól elretten? Lótüdőt! Inkább majd átcsomagolja. Oszt annyi.
Majd nézegeti mindenki más, az útszélén elszórt lógó pöcsöket [tényleg, hogy a bánatban akarják fotóval ábrázolni az impotenciát? vagy az kimarad az elrettentéből?], meg redvás tüdőket, a kiürített dobozok oldalán… „Anyúúú! Mi az a képen?” „Ne nézz oda Pistike!” „De anyúúúú…” Szép baleset.
Szóval kérdezi anyám, hogy mit szólok?
Mondom neki, hogy semmit, majd zsebből dohányzom, mint eddig. A vendéglőben meg nem teszem ki a dobozt az asztalra. Ott úgy sem gyújthatok rá.
Közben elgondolkodtam, hogy mi az, ami tényleg elrettentene a dobozon.
És megvilágosodtam.
A mi kis politikai elitünk.
Na, ha az ő képeik díszítenék a dobozokat, már meggondolnám, hogy rá akarok-e gyújtani.
Bár, ez sem jó. Hiszen vannak rajongók, akik még a dohányzásra is rászoknának csak, hogy kielégíthessék végre az orális fixációjukat a kedvencükkel.
Akkor már inkább díszítsék a dobozokat a rothadó fogak!
