…és akkor az ember gyereke elmorzsol valami keresetlent a foga között a mentős kedves mamájával, vagy a szexuális szokásaival kapcsolatban, esetleg javaslatokat is ad neki az utóbbi témában. A vehemensebb vérmérsékletűek ezt hangosan teszik. Pedig a mentős nem tehet semmiről.
Kezdem kicsit korábban, úgy 1991-ben, amikor egy ködös téli éjszakán áldozatául estem egy csoportosan elkövetett rablási kísérletnek, ami végül csak könnyű testi sértéssel fejeződött be. Bár szépen hangzana, ha azt mondhatnám, hogy nem elszenvedője, hanem okozója voltam. Már a testi sértésnek, nem a rablási kísérletnek, de nem lenne igaz.
Aznap egy estét töltöttem a balesetin, majd a mittudoménmármelyik kórházban ért a reggel. Az egészből leginkább arra emlékszem, hogy Vuk komplexusom volt (kicsi vagyok éhes vagyok és fázom), meg, hogy vártam. Vártam a mentőre, vártam a vizsgálatra, vártam, hogy tovább vigyenek… és baromira elveszettnek éreztem magam, de ahhoz sem volt kedvem, hogy saját felelősségemre nekivágjak a hideg éjszakának, ahol várt egy fűtetlen, üres lakás.
A kit értesítsenek kérdésre, nem anyám telefonszámát adtam meg – hogyne még hozzam is rá a frászt éjnek évadján – hanem az éjszakai műszak ügyeletesét. Csak, hogy tudják, reggel nem megyek be dolgozni, oldják meg a helyettesítésem. [Így utólag, ez mekkora marhaság, hogy a helyettesítés érdekelt a legjobban…]
Tudom, persze hogy tudom az egészségügyi gépezet működött, mindenki tette a dolgát, de mégis úgy éreztem, hogy le vagyok szarva. Többször felmerült bennem, hogy hagyom az egészet a francba és saját felelősségemre haza megyek. Maradtam. És utáltam az egészet mentőstől, nővérestől, orvosostól. Azóta utálom az éjszakai kórházakat.
Jutott ez eszembe arról, hogy tegnap egy közeli ismerős segítségre szorult. Kisebb baleset. Mondhatni nagyobb a füstje, mint a lángja, azaz látványosnak látványos sérülés, de nem komoly.
Éjféli infó: a mentő x kórházba vitte. Mondhatni közvetlenül a mentőstől, mert behallatszott a hangja a telefonba. Basszus! Az melyik kórház? Gugli. Aha! Öltözés. Gyerünk! Úgy negyvenöt perccel később a kedves betegnek nyoma sincs. „Itt nem is járt.” Akkor hova vitte a menő? Tanács, hívjuk a mentő központot ők talán…
Most azért jó lenne, ha valami hozzáértő ezt a „talánt” megmagyarázná! Hogy a bánatos lótüdőbe nem tudja a mentőközpont, hogy melyik rohamkocsi kit, honnan és hová szállít?
Mert nem tudja. Csak volt egy tippje… Bejött. A Jánosban tudnak a betegről. Ott volt. Ellátták, de saját felelősségére távozott, a röntgenezést köszöni nem kívánta.
Telefon a betegnek. Kikapcsolva. [később kiderült a telefon szétesett…]
Most akkor mi legyen? A Jánosból eljött, akkor irány a várható érkezési hely. Várunk. Várunk. Várunk. Jön egy busz, nincs rajta. Még egy. Azon sincs. Közben kiderült, hogy a saját felelősségre való távozás első kísérlete kudarcba fulladt. Emberünk eltévedt a kórház parkjában és visszakeveredett a traumatológiára. Akkor fel Budára!
János kórház. Nem látott egy ilyen, meg ilyen…? Nem! – a válasz rövid és tömör, és elirányít a kórház másik végére. Közben megjegyzi, hogy hát ebből a kórházból kitalálni nappal sem egyszerű…. B+! Hajnali háromnegyed négy. Mínusz négy fok… Most tegye fel a kezét, aki ettől nem lesz ideges. Indul az éjszakai kórház bejárás…
Zegek és zugok. Fák, bokrok, nyitott és bezárt épületek. Romos portásfülke. Kidobott bútorok, matracok, kerekes székek itt-ott. Eddig is utáltam az ijesztgetős filmeket, most élőben pótoltam a rettegés adagomat. Bevallom időnként majd összeszartam magam, az árnyaktól, váratlan zajoktól. Bárhonnan előugorhat egy őrült orvos, vagy egy zombi.
Másfél órányi caplatás a metsző hidegben eredménytelenül. És az egész azon múlt, hogy láthatólag a mentősnek gőze sincs arról, hogy hova viheti a beteget, a mentőközpontnak meg arról nincs sejtése, hogy hova viteti a beteget. Persze lehet magyarázni, hogy a történetben mik voltak a hibák, de azok mind-mind kimaradtak volna, ha a mentős tudja, hogy a Jánosba mennek. És ilyenkor az ember gyereke elmorzsol valami keresetlent a foga között a mentős kedves mamájával, vagy a szexuális szokásaival kapcsolatban, esetleg javaslatokat is ad neki az utóbbi témában. Mintha a mentős hibája lenne.
Pedig a saját fülemmel hallottam, amint az elsőnek megadott kórházban elhajtották a mentőst a beteggel egy másik kórházba, mert… (és az ok lényegtelen)
Tehát nem a mentős tehet arról, hogy a beteg nem ott köt ki, ahová elindul vele. Egyszerűen szar a rendszer. Ezen nincs mit szépíteni. …és ők ebben kell, hogy dolgozzanak. Basszus! Én nem csinálnám.
Bő hat óra betegkergetés után, happy end.
Az élmény nem megfizethető.
