Nomármost, Kapolcs és az Omega nem igazán összeillő párosítás. valahogy az odaútra mégis az Omega hetedik albuma nyomta rá a bélyegét.
Nomármost, Kapolcs és az Omega nem igazán összeillő párosítás. valahogy az odaútra mégis az Omega hetedik albuma nyomta rá a bélyegét.
No nem azért, mert a három és fél órás út időrabló. Illetve akár az is lehet.
Némi rutinnal és szerencsével ez az idő remekül átvészelhető. Lehet ugye aludni, olvasni, nézni, hogy hogyan rohannak a fák. Meg lehet zenét hallgatni. Ez utóbbinak az a feltétele, hogy az ember azt a zenét hallgassa, amelyiket ő maga választott. Vannak ugyanis olyan alternatívák, hogy az ember kénytelen valamelyik szomszédja fejéből – na jó fülhallgatójából – kiszűrődő zenét hallgatni. Van egy béta variáció is, amikor a zenének hitt zaj egy kihangosított mobiltelefonból szól. Ehhh!
A rutinos buszozó már indulás előtt tudja, hogy milyen lesz az útja…
Amikor a fekete-pink felsős lány megállt a mellettem lévő ülésnél már sejtettem, hogy ez nem lesz egyszerű baleset.
Nem, nem a lány kackiás bajusza ültette el bennem ezt a sejtést. Bár az is lehetett volna. Eddigi nőismerőseim általában egy hosszabb út előtt határozott gondot fordítottak, az ilyen bosszantó apróságok eltűntetésére. Főként, ha egyedül utaztak valami „paizásra alkalmas” helyszínre. És mi más lenne ilyen, mint egy fesztivál?
Szóval már ennek gyanút kellett volna ébreszteni. Meg a három táskának, amitől megvadult flippergolyóként pattogott az ülések között. Azután elkezdett le, illetve fel, vagyis elpakolni. A busz önmagában kemény ellenfél, nem adta magát könnyen.
Ott van mindjárt a lehajtható üléskarfa. Na ő nem akart lehajolni. Néhány erőteljes csavarás, és a feje az üléshez a feneke az arcomhoz közeledett.
Nem tudom ki hogy van vele, engem általában nem dob fel, ha önjelölt hátsók közelítenek az arcomhoz. Válogatós vagyok. Az arcomhoz közelítő fenekeket szeretem én megválasztani.
Visszakűzdötte magát függőlegesbe. Egy szatyor fel a kalaptartóra. A szatyor öngyilkos lett. Alkarral hárítottam a hátáról felém pattanó motyót.
Felszedte. Bepasszírozta az ülés alá.
Másfél liter víz az újságtartóba. Felszedte. Még jó hogy enyhén buborékos, így nem durrant szét a flakon. Újabb kísérlet. Megint felszedte. Ivott egy korty vizet.
A harmadik kísérlet sikeres. Hiába no, csökkent a mennyiség.
Na ő volt az a típus, aki szeret beszélgetni a mellette ülővel. Szerencsére nem velem. No ki is ez a lány?
Egy könyvelő. Egy könyvelő, aki ki akar bontakozni. A főiskola után dolgozott egy multinál, de az nem kreatív munka. Egy év után feladta. Magát keresi. Művész. Ezt ő tudja magáról. Kár, hogy ezzel egyedül van.
Például szeret táncolni. Két éve salsa órákat vesz.
Például szeret gyöngyöt fűzni. Csak egy jó ötlet kéne, hogy egyedi darabokat gyártson.
Például szeret énekelni. Kórustag is volt a gimiben.
Például szeret rajzolni, csak…
Mindenben van egy csak. Csak munkája nincs. Illetve van. Könyvelés. Szeptembertől. Most inkább kipiheni a munkával töltött sok időt. Mert az a szar a munkában, hogy nincs nyári szünet.
Illetve van, csak fel kell mondani hozzá…
És mondja, és mondja, és mondja. Egyszínű hangon, mintha magában beszélne. Közben a kezét nézi, meg a vizesüveget.
Nem néz a mellette ülőre. Nemhogy a szemébe, még rá sem néz.
Az elején az Omegát emlegettem. No igen, az Időrablón volt egy dal.
A könyvelő álma.
