Dehogy vörösbor, inkább cékla. - vélekedett a rózsaszín nyakkendős.
Dehogy vörösbor, inkább cékla. - vélekedett a rózsaszín nyakkendős.
Ez a mély röptű értekezés, nem a gasztronómiáról szólt. A divatról. Ketten a hatoson. Kellemes fiatalemberek. Csinosak. Öltönyben, kissé félrecsúszott nyakkendővel, talán éppen bele a kedd éjszakába, talán már hazafelé. Röhögnek. Mondhatni egyformák, egyedül a nyakkendőjük színe a zöld és a rózsaszín különböztette meg őket.
A villamosra szálló nőket vizslatják. Sejtem, hogy melyikről lehet szó. Sejtem, de nem vagyok benne biztos. A célszemély fekete minit visel. Nincs rajta semmi piros, hacsak...
- Hülye vagy. - állapítja meg a rózsaszín nyakkendős - Hánytál te már ilyet vörösbortól?
- Nem emlékszel? Még a Balatonnál. Tudod, amikor azt a besameles kaját ettük.
- Tényleg, akkor legyen vörösbor.
Új megállók, új felszállók.
- Curacao. - állapítja meg a zöldnyakkendős. - Csak az lehet. Vagy tudsz valami más kék kaját?
- Vigra.
- Az nem kaja, de igazad lehet. Ehhez kell a vigara. Bár úgy tűnik, hogy van akinek a gyomra nem veszi be.
Megint röhögnek. Az új célpont egy ötven körüli nő, tizenéves bőrbe bújva. Lakkcsizma, mini, kivillanó köldök. És most már értem, hogy miről beszélnek. A frizurákról. A divatos kétszínű hajról. A kék-fehér hajú nő érti a célzást. Elvörösödik. Megpróbál beljebb menni a kocsiban. Megint röhögnek, most már a zavarán.
A villamos megáll. Újabb célpont száll fel, miközben leszállok. Felül szőke, alatta fekete. Szerintem valami pálinkára fognak tippelni.