- Hogy én ezért mit fogok hallgatni… - koppint a zsebéből kilógó bizonyítványra a fehéringes fiú.
- Hogy én ezért mit fogok hallgatni… - koppint a zsebéből kilógó bizonyítványra a fehéringes fiú.
Igazából nem jó jelző ez a fehéringes, mind az négyükön fehér ing van. Középiskolások. Jövőre talán végzősök.
A legalacsonyabb Ferót utánozva rákezd:
- Mostanában nagyon sokat engedsz meg magadnak, fiam!...
A refrént már egyszerre éneklik:
- Nem nekem tanulsz! Magadnak tanulsz...
Mosolyogtam rajtuk. Ismerős a szöveg. Régi, unalmas, de azért igaz. Illetve, van itt még valami fiúk.
Tudjátok, van az úgy, hogy az öregeteknek igaza van. Jót akar, bármennyire is hülyén hangzik. Mert tényleg nem neki tanultok, de nem csak magatoknak.
Mert például nekem is tanultok.
Bizony nekem, akinek az adójából fizetik ezt az egészet. Tudjátok az iskola fűtését, a tanárok fizetését, meg még sok egyebet.
Nekünk is tanultok. Tudjátok ez egy ilyen biznisz.
Én dolgozom, hogy ti tanulni tudjatok. Önző dolog ez a részemről, nem emberbaráti szeretet.
Azt szeretném, hogy jól tanuljatok. Hogy diplomátok, szakmátok legyen. Hogy sikeresek legyetek. Boldogok. Hogy keressetek sokat. Találjátok meg a számításotokat.
Itthon. Magyarországon.
Azt is szeretném, hogy egy működő demokrácia, működő gazdaságában találjátok meg mindezt. Hogy ne kalandvágyból maradjatok itthon. Hogy itt fizessetek adót, ha nem is örömmel, de ne szentségelve.
Hogy jusson a nyugdíjamra. Hogy jusson orvosra, ha kell. Hogy legyen orvos, hogyha kell.
Mert nem csak magatoknak tanultok.
Nekem is.
Na jó, nem papolok tovább.
Élvezzétek a vakációt!
