Nem szeretek beteg lenni. Nem szeretek rászorult lenni.
Mondják kis hazánkban az orvoshiánynál, csak a nővérhiány lenne krónikusabb, de a magyar egészségügyből annyi minden hiányzik, hogy ez már szinte nem is feltűnő. A hiány, tudjuk régóta, üzlet.
Nem szeretek beteg lenni. Nem szeretek rászorult lenni.
Mondják kis hazánkban az orvoshiánynál, csak a nővérhiány lenne krónikusabb, de a magyar egészségügyből annyi minden hiányzik, hogy ez már szinte nem is feltűnő. A hiány, tudjuk régóta, üzlet.
A kórházi fodrászat ajtaja kivágódott.
- Na, mi van? – morrant be a piros pongyolás. – Kész van már? Mehetünk?
A néni riadtan néz a fodrászra, majd az ajtóban állóra, majd újra a fodrászra.
- Ilike még mennyi?
A pongyolás dobol az ajtófélfán. Felszívja magát. Egyre szűkülő szemekkel nézi Ilikét. Még vár. A fodrász, az Ilike az órájára pillant.
- Háát, még kell egy fél óra. Legalább. Menjen vissza Zsuzsi – mosolyog az ajtóban állóra – majd felszólok, ha kész van a néni.
- Négy órát mondtál. Igen, vagy nem? – a néni megszűnik létezni a pongyolásnak, már csak a fodrászhoz beszél – Hát minek néztek engem? Beteg ember vagyok! Nekem ilyenkor pihennem kéne, nem a nyanyát pátyolgatni. Ha azt mondod négy, akkor legyen négy. Nekem is jár a pihenés. Most mehetek vissza a harmadikra, meg jöhetek vissza. És, ha közben megjön a család, hagyjam ott őket? Csak azért mert nem tudod, hogy mikorra végzel? Én beteg ember vagyok! Nekem is jár a pihenés. Ráadásul fél ötre a gyógytornászhoz kell mennem.
- Figyeljen Zsuzsi, nem kell rohangálnia, majd én megoldom, hogy a néni visszajusson a kórterembe. Menjen nyugodtan kezelésre.
- Nem kell megoldani. Megoldom én, de a hatosból az Irénke fél ötkor végez a gyógytornán, őt is vissza kell kísérnem. Megoldom!
Éppen, hogy csak nem csapja be az ajtót. Az így is csattan.
A néni ijedten, összehúzott vállal ül a székben.
- Mennyit tetszik fizetni neki – kérdezi Ilike.
- Napi ezret…
A hiány, tudjuk régóta, üzlet.
...és a hiénák mindenütt megjelennek.