- Kezdek olyan lenni, mint a nagyapám – jegyzi meg Z.
- Kezdek olyan lenni, mint a nagyapám – jegyzi meg Z.
Ez nála azt jelenti, hogy valamilyen régi bútor reparálásába kezdett bele, és most hosszú percekig a kétkezi munka dicséretét fogja zengeni. Néhány éve tört ki rajta. Egy utazóládával kezdődött. Hetekig hallgathatta az ember, hogy milyen selymet keres a béleléshez. Hogy milyen nehéz jól kikészített marhabőrhöz jutni. Hogy az istenhátamögöttkettővel talált egy lakatost, aki meg tudja javítani a zárat… Ilyenkor begőzöl. Fotókat mutat, küld unos-untalan.
Hát akkor diliház indul… azaz most mégsem.
- Kezdek olyan lenni, mint a nagyapám – jegyzi meg Z. – Róla meg köztudomású volt, hogy semmit nem dobott ki, ami még jó lehet valamire. És ezt nem győzte hangsúlyozni. Bár egyszer a nagyi beszólt neki, hogy bezzeg aput kidobta, amikor először kérte meg anyu kezét. A végén meg kiderült, hogy mégiscsak jó valamire. Igaz erre a papó azt mondta, hogy nem kidobta, csak határozottan megkérte, hogy előbb fáradjon már el fodrászhoz, mielőtt megkéri anyu kezét.
De a lényeg, hogy mást tényleg nem nagyon dobott ki, amit javíthatónak, vagy alkatrésznek jó lesznek minősített. Ahogy öregszem egyre jobban ragaszkodom a tárgyakhoz, és egyre jobban zavar a pazarlás.
Bár az, hogy mi a pazarlás relatív. Bár most leginkább az zavar, hogy embereket bocsájtunk el a válság miatt, ugyanakkor úgy bő milláért cserélünk bútorokat. Olyan bútorokat amik, ha nem is jók, de javíthatók lennének. A gazdasági igazgató mondhatni kiröhögött.
Mert, ebből a pénzből maximum egy részmunkaidős karbantartót tudnánk alkalmazni. No igen. És ha alkalmaznánk egy karbantartót, annak kellenek szerszámok, meg műhely… Az megint csak pénzbe kerül…
Gondoltam javítani, mégiscsak olcsóbb. Mondtam is, hogy keressünk egy vállalkozót. Azt mondja erre, hogy – fintorog – kerestek, de sajnos a bútoros, nem autószerviz, nem adnak a javítás idejére csere széket és asztalt. Márpedig helyben nem javítanak. Ráadásul az sem úszható meg hatnullás összeg alatt...
Marad a selejtezés, meg az új bútor.
Ami nem kell a dolgozóknak, azt elviteti valami cigánnyal, hogy legalább az elszállítás ne kerüljön pénzbe. Ez van.
Az emberek meg majd morognak, hogy egyrészt leépítés van, mert nincs pénz. Bezzeg új irodabútorra van. És az igazság inkább tűnik magyarázkodásnak, mint magyarázatnak.
Szar ügy.
Inkább kér még egy kört.
