Ilyenkor augusztusban a népek nyaralnak és nem a budapesti aszfaltot koptatják. Ha tehetik. Mert az forró. Meg sohasem tudni, hogy reggelre honnan tűnik el…
Még valamikor régebben egy német cserediák, vagy nyaraló ifjonc – talán Hans, vagy Jürgen, esetleg Helmut volt a neve, ha ez egyáltalán lényeges lenne – azt mondta, hogy a magyar ember olyan, mint a vakond. Nem bírja ki, hogy valahol ne túrjon.
Ez a megállapítás augusztusban különösen igaz.
Talán azért mert ez az ideális legkevésbé csapadékos hónap.
Talán azért, mert ilyenkor kevesebben járnak a városban.
Talán azért, mert már mindenki így szokta meg.
Csak azt nem értem évek óta, hogy honnan van ennyi pénz aszfaltra. Mert arra van pénz dögivel. Elvégre az utakat a közösből szokás építeni, abból meg csurranhat, cseppenhet…
Lehet, hogy van egy útkaparó maffia? Nem lehetetlen.
Az ember egyszer-egyszer még elhiszi, hogy ugyanazt az utat fél éven belül kétszer túrják fel, de mikor belefut a harmadik, negyedik útfelbontásba, akkor kezd gyanússá válni a dolog.
Mert ugye tavasszal jöttek a kátyúfoltozók. Ez azért dicséretes, mert tavaszra akkora gödrök díszítették az úttestet, hogy az autók már csak hússzal mertek menni. Bár lehet, hogy ez a „Kátyúkkal a biztonságos közlekedésért” akció részét képezte.
Azután jött a gázművek. Ők megelégedtek három nagyobb gödörrel és az azt összekötő keskeny árokkal az út jobb oldalán. Két hét alatt végeztek. A szürke úttestet a fekete kátyúfoltok ellett egy Dänikeni ábra is díszítette.
Júniusban a csatornázázásiak is beszálltak az útdíszítésbe. Ők az úttest közepét szemelték ki mindössze újabb kéthét, és immár felfestés nélkülivé vált a betonkígyó.
Igaz az esővíz elvezetőket is sikerült néhol aszfalttal eltömni, de biztos volt egy kis aszfalt feleslegben…
Itt az augusztus, lemaratták az utat. Rendbe rakták a szegélyeket, az esővíz elvezetőt, talán holnap kezdik az aszfaltozást.
Na ugye, hogy minden megoldódik, csak aszfalt kell hozzá!
Ja azt elfelejtettem mondani, szeptemberre ígéri az új kábelszolgáltató, hogy kiépíti a saját hálózatát. És előre bocsánatot kér az útfelbontással járó kellemetlenségekért…
Már látom előre a tavaszi kátyúkat.
Kell itt lenni valami aszfaltos maffiának, különben nem érné meg.