Van eladó jegyetek? – szólít le egy öregedő punk. Nabasszus – mondok magamnak – lehet, hogy előre jegyet kellett volna venni? Nehogymá’ ne legyen.
A PeCsa előtt fél nyolckor alig lézeng valaki. Most mit akart ez az eladó jeggyel??
Persze, hogy van jegy.
Bent néhány negyvenes lézeng. Egy borzalmasan rossz sörrel beülünk a dohányzóba. Úgy tűnik ez nem lesz nagy buli. Azért csak gyűlik a nép…
Vagy két hónapja könyvvásárlás közben került a kezembe a szórólap Kontroll Csoport 2009. október 30. PeCsa.
Ez egy más világ, vagy már a másvilág, hiszen ’91-ben megvolt már az a koncert, amelyiket a Kontroll „utoljára az életben” adott. Furcsa. Nekem a Kontroll meg az URH egyszerre jelent rongyosra hallgatott kazettákat és örök hiányérzetet.
Egyszer láttam őket az Ikaruszban. Egy este, éreztem, hogy fordul a föld. Egy este, véletlenül. Többet nem. Örök lemaradás. Nyolcvanháromban nem hittem, hogy vége. Kilencvenegyben a valahol máshol voltam, valami fontosabb volt.
Isszuk a pocsék sört - van még egy óra kezdésig – és nézzük a közönséget. Azokat, akik a legjobb ruhájukban jöttek, és azokat, akik a legrosszabban. Mondjuk az annak a legrosszabb ruha árából, néhányan tetőtől-talpig felöltözhettek volna… és van, aki az egyetlen ruhájában jött. Ő akart olcsóbban jegyhez jutni a bejáratnál.
Vajon hányan voltak ott nyolcvanháromban, vagy kilencvenegyben?
Bárdos Deák fejében is ez járhat, mert megkérdi a színpadról. Nem kevés kéz emelkedik a magasba. No igen, a zene mindenkié…
Azt már megszoktam, hogy nem megyek az első sorba.
Azt már megszoktam, hogy nem ugrálok végig egy számot sem.
Nem vagyok vele egyedül, de hogy ennyien? Ez furcsa.
Nem csak a húszéveseké a világ. Az átlagéletkor közelebb az ötvenhez, mint a negyvenhez. Néhány harmincas, néhány hatvanas.
Annyira jó lenne egy képet látni mindenkiről, hogy hogy nézett ki a nyolcvanas évek elején.
Persze az egykori agyonhallgatott számok most is durrannak. Az Eladom alatt annyi energia szabadul fel Kistamásból, hogy felrázza a „nyugdíjas” közönséget.
És lehet e szenvtelenül állni az Olé-olá, a Kis piros bombázó, a Rock ’n’ roll egy állat alatt? Hát persze, hogy nem!
Lehet-e nem együtt énekelni Sziámival a Besúgók és provokátorokat?
Bárdos Deák mesél. A Kontroll november 7-én New Yorkban lép fel. Friss élmény az amerikai vízum kiadás, az ujjlenyomat vétel, a kérdések… Már – ahogy ő fogalmaz – a CIA és az FBI, meg ki tudja még ki tartja őket nyilván. Nyilván tartanak tőlük. Hát persze, hogy az Azt csinálok, amit akarok is szól.
A zenekar a régi.
A zene is a régi.
A közönség is jobbára a régi.
Csak valahogy az érzés lett más. Nem lázadás, csak nosztalgia…
Hazafelé azt találgatjuk, hogy vajon ki jött még a koncertről. Nehéz, de vannak ismerős arcok.
Bocs, de a Világegyetemistával zárok a Sziámitól. Reggel óta ez jár a fejemben…
„De azért ne nagyon izgulj, te vagy az attól még
Fogd fel inkább úgy, hogy letudtad a nehezét
Túlvilág, másvilág, az is csak egy világ
És te a világegyetemtől kaptad meg a diplomád
Hát akkorHogy lettél te egyszerre csak ennyire régi?
Hogy lehet így élni? Hogy lehet így élni?”
