Persze, hogy az iszapról beszélgetünk. Miről másról? Érthető módon manapság nem lehet a témát megkerülni.

Persze, hogy az iszapról beszélgetünk. Miről másról? Érthető módon manapság nem lehet a témát megkerülni.

Persze csak óvatosan, mert ha valakinek nem tetszenek a kísérő jelenségek, akkor villámgyorsan érzéketlen bunkónak, vagy gyurcsányista bérencnek látja viszont magát.

Meg azért is óvatosan, mert az is hülyén veszi ki magát, hogy ülünk a terített asztal mellett, két pofára zabáljuk a… most éppen a sztrapacskát, vörösboros marhapörkölttel, és titokban arról ábrándozunk, hogy jó ez, de szarvasból még jobb volna. Meg milyen jól nézett ki a tányéron, ahogy a juhtúrós tésztán, megfolyt a pörkölt aranybarna szaftja…

Mások meg közben az számolgatják mi maradt Kolontáron, meg Devecserben egy élet munkájából. Vagy éppen abban bíznak, hogy a lúg marta sebeik, legalább kívülről behegednek. Vagy éppen menteni próbálják a menthetőt, és bíznak benne, hogy ők megússzák tartós egészségkárosodás nélkül…

Meg, hogy milyen nagyszerű emberek élnek ott a Sajó mentén, lám a zsolcaiak is gyűjtöttek, pedig hát nekik sem maradt szinte semmi. És, hogy ránk figyel a világ…

Mert a világ figyel.

És ez a figyelem néha egészen apró furcsaságokra is kiterjed.

Azt mondja Z., hogy neki egész meglepő feladatot osztott ki a vörösiszap. Jött az ukáz a központból, hogy mérje már fel, hogy mégis mennyi katona meg hadköteles ember dolgozik a cégnél. Meg egyáltalán kik katonaviseltek? És, ha ezek az emberek esetleg tartalékos szolgálatot vállalnak, akkor ez hogyan hatna ki a termelésre.

Mert hogy szemet szúrt az ottaniaknak, hogy Hende Csaba ismét elővette a tartalékosság témáját... Azt mondja, ott úgy tartják, hogy rendkívüli helyzetben, a rendkívüli cselekedetek mellett, időnként olyan dolgok is becsúsznak, ami később még további fejfájást okozhat.

És ki szereti, ha fáj?

Nem – rázza a fejét – nem arról van szó, hogy a nagyvízen túl rossz szemmel néznék a tartalékos szolgálatot. Dehogy. Nekik ott van a nemzeti gárdájuk. Egyszerűen csak arra kíváncsiak, hogy egy következő katasztrófa mégis mennyibe kerülne a cégnek.

Hülye helyzet, hogy azon kell gondolkodni, hogy mennyibe kerül a segítés, de kell. Az nem lehet a cég érdeke, hogy egy a céget közvetlenül nem érintő katasztrófa olyan helyzetet teremtsen, hogy az sem a dolgozóknak, sem a cégnek nem jó.

Felkészülés, egyensúlyteremtés.

Mellesmeg ez valahogy Magyarországon hiánycikk. Legyen szó hóról, vízről, löszfalról, vagy most a vörösiszapról…