Ebben a forróságban tényleg értelmet nyer az „egy sör, nem sör” mondás. Szinte egy húzásra leszaladt. Nem foglalkozik ilyenkor az ember az aranyló színével, meg a hab keménységével, meg hogy a pára megüli a pintes pohár falát…
Ebben a forróságban tényleg értelmet nyer az „egy sör, nem sör” mondás. Szinte egy húzásra leszaladt. Nem foglalkozik ilyenkor az ember az aranyló színével, meg a hab keménységével, meg hogy a pára megüli a pintes pohár falát…
Iszik.
Mohón.
Hűti magát.
És, ha nem a belvárosi járdából kihasított teraszon, hanem a kertben tenné mindezt, mondjuk munka közben, akkor az sem érdekelné, ha pár csepp végigfolyna a mellkasán. Nem mondom, hogy ne lenne kár érte, de legalább az is hűt.
Úgy öt perc után jegyezte meg Z., hogy Hrabal Aranyprágájában ez már megbocsájthatatlan bűn lenne. Egy pincér őrizze a placcát, főleg, ha vendég is van. De ezek a mai fiatalok… - legyintett. Ezen persze röhögtünk. Mert roppant mód utáltuk minidig is ezt a kijelentést.
Nosztalgiáztunk. Mert egykori törzshelyünkön a Papnöveldei utcai Bécsi sörözőben az öreg karikaklábú pincérek valahogy mindig tudták, hogy mikor kell az asztalhoz jönni, mikor lesz a vendégnek valami kívánsága. Még az olyan éppen csak katonaviselt suhancoknak is [mert suhancnak láttak minket ez nem vitás], mint amilyenek mi voltunk, amikor odaszoktunk.
Az már sors tréfája, hogy külön-külön, és csak évekkel később derült ki, hogy ugyanazt a helyet tartottuk törzshelyünknek mégsem találkoztunk ott sosem.
Közben Z. nem bírta tovább és bement a légkondicionált helységbe szólni, hogy mi azért még innánk valamit. Ennek köszönhetően a lány előkerült. Még sört is hozott. A könyvét meg bevitte.
Mi meg azon tanakodtunk, hogy ez most figyelmetlenség, vagy fegyelmezetlenség?
Hogy vajon meg lehet-e tanítani egy pincérnek, felszolgálónak, eladónak szóval olyannak, aki abból él, hogy kiszolgál, hogy ha nem is szereti, de legalább ne utálja a kedves vevőt, vagy vendéget.
Z. munkafilozófiája nagyban hasonlít a nagy Levin hipotéziséhez, azaz neki is meggyőződése, hogy, ha minden ember a kedve szerinti hivatásából élne… na az nem igaz, hogy nem volna bűnöző a földön. Mert volna. Van, aki éppen abban leli kedvét, hogy törvények felett állónak tartja magát. És az ilyenből sorsszerűen vagy bűnöző lesz, vagy politikus.
Csak az a baj – fejtegeti kedven elméleteinek egyikét – hogy honnan a bánatból tudja az a nyomorú gyerek, hogy melyik szakma mit is takar, úgy nagyjából.
Vajon a megteremteni vágyott munka alapú társadalom felé vezető első lépés nem az lenne, hogy az általános iskolában, hogy nagyjából megismertessük velük, hogy az ács nem csak a Feri a Pál utcai fiúkból, hanem egy szakma.
És szakmát nem azoknak kell tanulni, akik a kompetencia teszten gyengén teljesítenek.
A kétkezi munka becsületének a helyreállítása, most egyelőre olyan, mint a pásztor idill. Olyan dicsőítik, akik sohasem éltek abból, hogy csinálták.
