Szeretem Budapestet.
Néhány – na jó, úgy tizenöt – éve váltóműszakban dolgoztam. Ez az én esetemben leginkább 24/72 volt. Akkortájt a VII. kerületben a Rózsa utcában laktam.
Életem első főbérlete. Szoba, konyha francia vécé. Ha valaki nem tudná a francia vécé az, amikor a vécé kint van a francban a folyosó túl végén.
Ebben az időszakban már tavasztól a szabadnapjaim nagy részét a Margitszigeten töltöttem. Pénzem nem volt sok így a Margithíd pillérének a közelében a parton napoztam, olvastam, és időnként figyelmen kívül hagytam a fürdési tilalmat.
Mellesleg a fürdési tilalom - mai fejjel – jogos. A folyó koszos a sodrása arra felé eléggé gyors, tehát több szintű az életveszély.
Hogy Nagy Bandót idézzem, a Vers mindegykinekből
...A Duna zöld, zavaros és nagy volt,
Felszínen úszkált sok-sok olajfolt,
Kiölve mindent, mi megmaradt,
Vadat, halat, s mi jó falat…
Szeptember tizenötödikén Maider López spanyol művész akcióján 4.300 ember állt a Lánchídon szombat délután négy és öt óra között kezében zöld színű esernyővel. Céljuk, felhívni a figyelmet arra, hogy a Duna nem lehet más, mint közös ügyünk.
A projekt része volt a Budapesten, szeptember 14-15-én megrendezett Duna-konferenciának. A találkozó a Duna-menti országok, régiók és városok együttműködésének kulturális, gazdasági és politikai lehetőségeire helyezte a hangsúlyt.
"A Duna ma egy szennyvízfolyam, amelynek megtisztítása az egyik elsőszámú környezetvédelmi ügyünk Európában" – mondta Demszky Gábor Budapest főpolgármestere.
Négyezer-háromszáz ember. Ez több mint ahányan a nap politikai nagygyűlésein összesen részt vettek.
Budapest megmutatta, hogy mi érdekli valójában. A Duna.