Úgy tizenhat évesen indultam egy versenyen egy Csorba Győző verssel. Időnként ma is előtör belőlem egy-egy részlete. Most egy blogtárs bejegyzése hozta elő. ...vagy az elmúlt hetek történései.
Gimnazistaként próbálkoztam színjátszással versmondással. Nem akartam én színész lenni soha, csak önkifejezni. Mások szavaihoz akartam hozzáadni magam.
Úgy tizenhat évesen indultam egy versenyen egy Csorba Győző verssel. Időnként ma is előtör belőlem egy-egy részlete. Most egy blogger bejegyzése hozta elő. ...vagy az elmúlt hetek történései.
Ritkán olvasok verset, de ez...
Akkor azt mondták, hogy ez nem egy középiskoláshoz való vers.
Eltelt egy negyedszázad, most is úgy érzem, hogy ez a vers rólam, belőlem (is) szól.
CSAK AZT NEM
Aki dudás akar lenni,
Dudás lenni nem akartam,
éltem volna nyugalomban.
Most is inkább, hogyha tudnám,
a dudámat elhajítnám.
pokolra kell annak menni,
Bizony mentem én pokolra,
hol békésen, hol morogva,
vagy ha már végképp rühelltem,
a pokol szállott meg engem.
ott kell annak megtanulni,
hogyan kell a dudát fújni.
Pokol bennem, én pokolban,
közben ezt, azt megtanultam,
Várni, tűrni hinni, félni,
boldog lenni, sírni: élni,
csak azt nem, a dudát fújni,
azt nem tudtam megtanulni,
azt tanulni kell még váltig,
azt egészen a halálig.