Hogy az úristen húzza rája, azt a nyugdíjas cseszegtető fajtáját! - dühöngött Bojti Ede bácsi és összetépte a kapott papírokat, majd a szakorvosi rendelő padlójára dobta.
Hogy az úristen húzza rája, azt a nyugdíjas cseszegtető fajtáját! - dühöngött Bojti Ede bácsi és összetépte a kapott papírokat, majd a szakorvosi rendelő padlójára dobta.
Bojti Ede bácsi - a nevét az összetépett papírról tudom - nyugdíjas. Jövedelmét tekintve - saját bevallása szerint - kisnyugdíjas, bár ez nem látszik rajta, ugyanis vagy száznyolcvan centi, és százhúsz kiló. A százhúsz kilót is tőle tudom, mert amikor a tüdőgyógyászatra ért, azon bosszankodott, hogy "Nehogymá' asziggyék, hogy olyan könnyű százhúsz kilót felceppelni az emeletre!"
Ő azért felcipelte.
- Mert kérem a tüdő az nem tréfa. Alig tudtam megértetni a háziorvossal. Nem mondom, kedves kis libuska, de a tüdőről halovány seggéd foggalma sincsen. Az enyém meg valószínűleg gyulladt. Mondtam is neki kedveském, aggya azt a beutalót, mert én akkor leszek nyugodt, magának meg egy fillérjébe sem kerül. Adta. Nem könnyen, de adta, és most itten vagyok.
Ezt még a betegirányítónak - vagy minek - mondta, amikor odaadta a beutalóját, még a múlt héten, csütörtökön. Kivizsgálták.
Ma kellett visszajönnie a leletekért. Nekem is.
Megint itt vagyok, jöttem az eredményért.
- Be kell menni az doktornőhöz, ő adja ki a leleteket - hallatszik az üvegfal mögül. - Tessék figyelni a hívószámot.
- Hehe - mondja az öreg - olyan ez az OTI, mint egy bank. Hehe.
Az ezt követő egy órában kedélyesen elbeszélget a mellette ülőkkel. Kinek éppen mi a baja., hova megy holnap vagy holnapután szakrendelésre, meg hogy felháborító, hogy a reumára egy hónapra előre kell időpontot kérni... hja, ők már nem érik meg, hogy normális legyen az egészségügy. Mert a doktor urak, urak. Nyugdíjasnak lenni, meg nem érdem, állapot.
Végre Ede bácsira kerül a sor, tíz perc alatt végez.
Az ajtón vörös fejjel jön ki. Két papírt szorongat.
Megáll, nézi a papírokat. Csóválja a fejét. Két lépést tesz kifelé, megint megáll. A papírokat nézi. Visszafordul. Bekopog a betegirányítóhoz.
- Készcsók aranyos! Eztet hol kell kifizetni? És miért? Hát nem ingyen van? Mit képzelnek maguk?
- Ne tessék idegeskedni - hallatszik az üvegfalon túlról. - Nem kell kifizetni, ez csak tájékoztató, hogy mennyit kellene fizetni, ha fizetni kellene.
- Szóval nem kell? - kérdi az öreg. - Akkor meg minek? Ami ingyé’ van, az ingyé’ van! Minek arról számla?
Elindul, és ki tör belőle a "Hogy az úristen húzza rája, azt a nyugdíjas cseszegtető fajtáját!" - azzal összetépi a kapott papírokat, majd a szakorvosi rendelő padlójára dobja. Nekiindul a lépcsőháznak.
A két elszámolási nyilatkozat összesen 3.327,- forintról szól.
Ez borította ki az öreget, mert ami ingyé' van, annak ne dörgöljék az árát az orra alá.
Pedig néha nem árt tudni, hogy mi mennyibe kerül, még ha ingyé’ is adják...
