Vannak még csodák. Aprók, hétköznapiak. Ilyen például Sopron belvárosában nem harangszóra ébredni, illetve nem felébredni a harangszóra. Mert a harangok megszólalnak minden negyedórában.
Vannak még csodák. Aprók, hétköznapiak. Ilyen például Sopron belvárosában nem harangszóra ébredni, illetve nem felébredni a harangszóra. Mert a harangok megszólalnak minden negyedórában.
Magamtól ébredtem. Jól indul a szombat. Lett lévén már majd fél tizenegy, irány a pékség. Szerencsére jó pékség van dögivel, és fel is készültek a reggelizni vágyó fesztiválozókra.
A tervek korai ebédről szóltak, hogy el tudjuk érni Réz Andrást délután kettőkor. A korai ebéd megvolt, de ismét a szieszta győz. Mindegy, Colorstarra felérünk.
Felértünk, bár a buszon jóval nagyobb volt a tömeg, mint pénteken. Ez már jobban hasonlított a korábbi évek közlekedéséhez. Bejutni, most is sima ügy, ez azért jó dolog. Estére biztos, hogy rosszabb lesz a helyzet.
Szóval ötre értünk fel. Egyből belefutottunk a Méhekbe. Istenúgyse gőzöm sincs, hogy mi a jó a Méhekben, bár azt el kell ismernem, hogy látványosak. El kell fogadnom annak a lánynak a véleményét, aki azzal a felkiáltással húzta Méhekre a barátnőjét, hogy „ezt látnod kell, annyira szar, hogy az már jó!”.
Félhat Colorstar. ?? Háromnegyedhat Colorstar. ?? Végül húsz perc késéssel mégiscsak kezdenek. A nézők lassan gyűlnek, a hangulat jó. Vagy a kezdés volt túl korai, vagy a Colorstar még nem nőtt bele a nagyszínpadba. Erre lehetne azt mondani, hogy negyedház.
Na, de mi legyen utána? Több mint egy óránk van Ladánybenéig. Lézengünk. Most látni, hogy Szombathely megszállta a fesztivált. Mindenütt Lord pólós emberek. Sodródunk. Barna sör már sehol sincs. Megnyugtatnak nem is lesz, elvégre ez az utolsó nap.
A cethalat (Moby Dick) kihagyjuk, a Jacked nem fog meg. Inkább egy kis mézes meggy. Meg az elmaradhatatlan töki pompos.
Végre nyolc Ladánybene. A 30Y közönsége lassan átszivárog a nagyszínpadtól. Mi háromnegyedóra múlva indulunk oda. Ladánybenéék jók, de a közönségen látszik, hogy megkóstolták már a héten Copy Cont és a PASO-t. Őket meg a magyar reggae nagy öregjei nehezen űberelik.
Kilenctől a nagyszínpadon a honi rocktörténeti legenda az URH. A harminc alattiak nem igazán ismerik a honi rocktörténelmet. Müllerék mindent megtesznek a legenda újraélesztéséért. Persze a harminc felettiek jó része rákattan. Elvégre a Katt-tal kezdenek. És jön sorban a legenda. Ismerjük, persze, hogy ismerjük, ki Kontrollról, ki Sziámiról, ki a Európa Kiadóról. Bármennyire jók, negyedház. Nincs igény a legendára. Pontosabban nem nagyszínpadnyi az igény. Nekem azért bejött.
Az azért vicces, amikor a negyvenes korosztály önfeledt pogózásba kezd. Jelzem, maximum két számig bírja.
Utána ismét sodródás. Egy kis Váradi Roma Café (nekem nem jött be), egy kis Vad Fruttik, egy kis Offspring. Végre éjfél. Péterfy Boriék a színpadon. Gyűlik a tömeg, mégsem mindenki Offspringre jött. Nem várjuk végig, a Szerelem után eljövünk. Nem várjuk meg a denevért. Elfáradtunk. Távozóban még hallom, hogy egy leányzó azt kérdi, hogy mi az a Bizottság. Újabb rocktörténeti egyes.
A buszról lemaradtunk. Séta. A malomnál még nincs friss péksütemény.
Hogy jobb volt-e a tavalyi?
Nem. Nem VOLT jobb!
