Ultramaraton. Na, ne gondoljon senki valami nagyszerű sportteljesítményre, bár gondoljon. Az az igazság, hogy a várható kánikuláról jutott Z. eszébe ez az agyonismételt történet.
Ultramaraton. Na, ne gondoljon senki valami nagyszerű sportteljesítményre, bár gondoljon. Az az igazság, hogy a várható kánikuláról jutott Z. eszébe ez az agyonismételt történet.
Jellemző, ha katonatörténetekről van szó, ez mindig előkerül. Hol Lipót „hülyeségét” bizonyítandó, hol az egyik okként arra, hogy Técsé csak ideiglenesen állomásozó tiszt volt a századnál, hol csak a visszafelé elsülő szívatás alaptörténete. Most éppen a kánikuláról jutott Z. eszébe.
Rohadt meleg volt. Nem tudom már, hogy 86’ nyara mennyire bővelkedett a kánikulai napokban, de mivel azt a nyarat jobbára stoppolással töltöttem, hát elég meleg nyár lehetett. Nem számolom ide azt a tortúrát, melynek keretében Keszthelytől Örvényesig sétáltam éjnek évadján, szakadó esőben. Mindenesetre vízhólyagos lett a talpam.
Szóval rohadt meleg volt, a század meg büntetésben. Ráesett a páncélszekrény a katonakönyvekre. – meséli Z.
Előző héten valahol Pest környékén voltak gyakorlaton, és második este gyakorlatilag az egész század dobbantott. (Ha valaki nem ismerné a kifejezést, ez az engedélynélküli eltávozást jelentette.) Hát egy századot nem lehet fogdára küldeni. Ezt még a népi hadsereg sem vállalta fel. Így nem lett ügy a dologból. Csak a páncélszekrény esett rá a könyvekre, meg dadát kapott a század minden napra. Az első szombatot Técsé nyerte meg.
A Szolgvez szerint azért, mert ki kell használni, ha nem beteg a fiú. (Técsé betegségeit egyelőre ne részletezzük, még kiderülne, hogy Lipót érdemtelenül lett Lipót.)
Reggeli után Técsé, hogy elterelje az állomány figyelmét arról a szomorú tényről, hogy a laktanyában rohadnak, külső körletre vezényelte a századot. Lett lévén meleg - sőt várhatóan qrva meleg – Técsé az állomány felügyeletének nemes feladatát az alegységügyeletesre sózta.
Hat kopasz maradt a századnál. Takarítani.
- Csend, rend, fegyelem, pikantéria. – humorizált Técsé – Ne habozzanak habozni elvtikéim. Ragyogjon minden, mint Lenin elvtárs homloka. – ezzel kiosztott egy kiló ultrát.
Ultrapor. A népi hadsereg univerzális tisztítószere. A szívatás alfája és omegája. Ha valaki próbált már ultrás vízzel felmosni (fókázni, hogy a katonai szlengnél maradjunk) az tudja, hogy ettől a szartól, ha megszárad még a fehér felület is csíkos lesz, nemhogy a sötét.
Técsé ezzel bevonult a KISZ-klubba. Azért oda, mert egyrészt ott hűvös volt, másrészt tévézni tudott, harmadrészt onnan csak két lépés volt a telefon.
A kopaszok elindultak takarítani. A zuhanyzóval kezdték.
- Hát akkor ne habozzunk, habozni – ismételte meg a gyengécske viccet Lipót és beborította a négy zacskó ultrát az egyik mosógépbe.
A századnál két keverőtárcsás mosógép volt. Az a fajta, amibe az ember berakja a ruhát, a mosószert, majd vödörrel hordja bele a meleg vizet. A mosás végén leakasztja a gép oldalából kiálló csövet és leereszti a koszos vizet.
Nos, Lipót az ultra adagolását követően ezt a csövet applikálta az egyik csapra. Amikor negyedig volt a gép vízzel, elindította.
Ott állt a hat katona a gép körül, és nézték.
Nézték, ahogy az ultrás vizet, mint valami turmixot egyre habosítja a mosógép.
Nézték, ahogy emelkedik a hab. A vízszint emelkedését már nem látták a habtól.
Nézték, ahogy átcsap a hab a gép peremén.
Nézték akkor is, amikor bokáig álltak a habban. Azután valamelyikük kinyitotta az ajtót. Kiálltak a folyosóra. A hab, mint valami rossz horror szörnye beborította a folyosót. Falta a centiket, kőről kőre terjedt.
Álltak az ajtónál térdig a habban és röhögtek. Ők sem tudták, hogy ebben mi a vicces. Illetve tudták. Azt nem lehet szívatni, aki magával cseszik ki.
Técsé a röhögésre kinézett az ajtón. Először elfehéredett, azután elvörösödött. Kirohant. Két lépés után felsegítette magát.
- Tűntessék el! – üvöltötte. – Fogdára küldöm mindannyiukat! Felsöpörni!
Közben a mosógéphez ért. A csövet letépte a csapról, a gépet lekapcsolta. Ott állt vizesen. A vállán játékos habpamacsok váll-lapnak képzelték magukat.
A kopaszok söpörni kezdtek, valahogy beleakadtak egy gyökérkefébe.
- Hoki! – állapították meg vagy hárman egyszerre.
Minden mindegy alapon kétkapuzni kezdtek a folyosón. Técsé a döbbenettől szólni sem tudott. Pláne akkor, amikor megjelent a laktanyaügyeletes. Fél percig állt az ajtóban és sarkon fordult.
Negyedóra múlva az egész század a habot hajtotta.
Az ebédidőt leszámítva, délután négyre nyoma sem volt a habnak. A század körlet csillogott a tisztaságtól.
Kedd reggel Técsé Pestre utazott. Rendkívüli nyári szabadságra. – ahogy a Szolgvez mondta.
A Petőfi laktanyában várta egy kényelmes, hűs vendégszoba, húsz napra.
