Hiába van már egy aranyérme a magyar csapatnak, mégis szinte gyászol az ország. Eddig úgy tűnik, hogy 1932. óta nem nyert ilyen kevés érmet. Ez van.
Hiába van már egy aranyérme a magyar csapatnak, mégis szinte gyászol az ország. Eddig úgy tűnik, hogy 1932. óta nem nyert ilyen kevés érmet. Ez van.
Mindezek ellenére én úgy gondolom, hogy minden egyes sportolónkra büszkék lehetünk. Nem ártana, ha mindenki végig gondolná, hogy ezek a sportolók mennyi munkát fektettek bele, már csak abba is, hogy ott lehessenek, hogy Magyarországot képviselhessék.
Eleve rosszul indult ez az egész.
A magyar csapat – egyébként kerékpáros berkekben dopping botrányiról elhíresült csapatot birtokoló – egyik főszponzora, a korábbi dopping ügyére hivatkozva nem akarta, hogy az egyébként olimpiai pontszerző Fazekas Róbert tagja legyen az olimpiai keretnek.
Mindig is szerettem, ha szponzor mondja meg a frankót, amikor megpróbálja átírni a szabályokat. Legközelebb talán már az edzéstervet, vagy a versenytaktikát is ő akarja jóváhagyni.
No, tehát nem jöttek, nem jönnek az érvek, pedig a jóslatok... A jóslatok tizennyolc éremről regéltek. Persze titkon mindenki aranyesőt várt, és azt nem Bódi Gusztiéktól.
Nem jöttek a várt eredmények. Megkezdődött az okkeresés. Kedvencem a tészta a mexikói vb főbűnöse most nem kapott szerepet.
Kezdtünk tehát az önbizalomhiánnyal, a kishitűséggel. Mert a mi sportolóink már csak ilyenek. Önbizalom hiányosak és kishitűek. Na persze! Már az is csoda, hogy egyáltalán a kvalifikációig eljutottak... Ugyan már! Én azt hiszem, hogy mindegyikük a pillanatnyi maximumot hozza ki magából.
Schmidt Pál, és a nemzeti jobb meglátta a lehetőséget, a belpolitikai fegyvert. Jött a kormányahibás, a gyurcsányahibás. Hát tisztelt magát polgárinak nevező oldal, ez bizony illetlenség, legalábbis így olimpia közben. Nem teccenek tudni disztingválni. Nagyon nem.
Viszont van egy jó hírem.
Tegnap megtudtam a frankót az olimpiai szereplés okairól. A túlszárnyalhatatlan baromságot.
Ez bizony isten büntetése, kérem szépen. Nem másért, mint azért, hogy a MOB a sátán jelét írta az olimpia mellé... Hogy is van ez.
Tegnap a hatoson hallottam a kis embert. Ott ült barna öltönyében. Szomorúan csóválta az izzadságtól csillogó homlokát. Nem tudott örülni Vajada aranyának. Nem tudott örülni, hogy pár perccel azelőtt a pólósok döntőbe jutottak.
Morgott. Csak mondta a magáét. Hogy nem lesz igazi siker. Hogy az Úr ezt nem tűrhette. Az Úr haragszik Magyarországra. „Mert kérem, mit várt a Schmidt? Hat aranyat, hat ezüstöt, hat bronzot. Hat, hat, hat. Érti? hatszázhatvanhat. A sátán jele! Hogy indulhat Mária országa a sátán jelével csatába? Eleve vesztésre ítéltetett a dolog. Mert kérem, ezt az istentelenséget az Úr nem hagyhatja!...”
Azt hiszem, ezt a hülyeséget még a politikusok sem tudják überelni.
De meg fogják próbálni!
Isten őket úgy segélje!
