A hócipőm tele a kockasajttal. Valahogy mindig belémb... öööö, szóval felbosszant.
A hócipőm tele a kockasajttal. Valahogy mindig belémb... öööö, szóval felbosszant.
Gyerekként például nem értettem, hogy azon a nyomorú Öcsi sajton kívül - mert az majdhogynem kocka alakú volt, kb annyira, mint egy béharmincas tégla – mi a bánatos lótödőért hívják kockának, amikor az háromszög. Azután iskolás lettem és megtudtam, hogy még csak nem is háromszög, hanem körcikk de ennél nagyobb csalódás ne érje az embert.
Ha a Mese sajt nevű csodát nem számoljuk. Mert a csokoládéízesítésű ömlesztett sajtnál undorítóbbat nem tudok elképzelni. Főleg ha a Gyermekétkeztetési Vállalat mindezt egy fél napon keresztül bádog badellában aszalta szállítás és tárolás címén uzsonnára. Az eredmény egyenértékű a finomfőzeléknek nevezett undormánnyal, ami édes testvére a falrahányt borsónak.
A menza időszak végén éreztem, hogy végképp leszámoltam a kockasajttal. De bevonultam.
Ott Küchner százados, a hadtáptiszt és konyhafőnök, az kergetett őrületbe. Na nem kell megijedni, nem tuszkolt le mindenféle ömlesztett és formázott sajtszerű dolgokat erőszakkal a torkomon. Nem.
Egyszerűen csak heti étlapot, vagy mifenét írt. Olyan lepedőszerű papír, amin étkezésenként fel van sorolva, hogy mi az étel, és azt hányan eszik, meg még egy csomó a sorkatona számára felesleges rubrika van benne.
Tehát Küchner százados befűzte a robotron típusú írógépbe a félbehajtott lepedőt, és elkezdte kitölteni a heti fix adatokat, azaz dátum, étel, dandár létszám. Hetente egyszer, az a nyomorú kockasajt szerepelt a menüben reggelire. Küchnernek meg meggyőződése volt, hogy az bizony két szó, de a rubrikába csak tíz betű fér el. Namost, ha külön írom a kocka, szóköz, sajt összesen tíz leütés, tehát biztosan kifér, de a mi századosunk takarékos ember volt ezért rövidített. A rubrikába minden héten a következő került KOCK.SAJT. Mondtam neki, hogy Főnök ennek így nincs értelme. Mire ő, Tudom, de így szoktam meg. És ennyiben maradtunk.
Eltelt majd húsz év és megint az a qrva kockasajt.
Történt ugyanis, hogy hétfőn véletlenül – na jó nem véletlenül – belenéztem a Showder Klub nevű műsorba. Ahol is Aranyosi Péter fábryzott egy nagyot. Pontosabban szidta egy kicsit úgy fábrysan az MSzP-t. Nem, ez nem baj.
A történet valahogy úgy indult, hogy a fia szereti a Medve sajtot. Nagyon. A csemete kimarta a dobozt a hűtőből, kapásból felfalt négy darabot belőle, és a maradék kettőt meg dugdosta a zsebébe, hogy Apa, Apa, ezt tegyük el nekem... Olyan ez a gyerek – mondja a slusszpoént Aranyosi – mind az MSzP. Négyet felzabál, a többit meg elteszi magának.
Hehe.
Értem én, persze. Csak azt nem tudom, hogy ha nyolc cikk, szelet kockasajt van egy dobozban, a gyerek megevett négyet, lenyúlt kettőt – az hat – hova lett a maradék?
Csak nem Aranyosiapuka nyúlta le csendben, miközben másra mutogat?
Lehet, hogy valami török vendégmunkás Kajálta meg...
