Elsőnek lenni jó. Versenyen. Egy fesztivál első fellépőjének lenni… hát, nem is tudom. Egyrészről az elsőnek nincs konkurenciája. Elméletileg.
Gyakorlatilag meg közönsége is csak alig.
Elsőnek lenni jó. Versenyen. Egy fesztivál első fellépőjének lenni… hát, nem is tudom. Egyrészről az elsőnek nincs konkurenciája. Elméletileg.
Gyakorlatilag meg közönsége is csak alig.
Mert ugye az ember, ha százhúsz perc alatt tesz meg százhúsz lépést és esetleg még fel kell vernie egy sátrat, akkor kicsi az esélye, hogy rohan az első koncertre.
Esetleg az első, meg a második sörért. Na azért rohan, de az első fellépőhöz?
Tény, hogy az első fellépőnek kellene hangulatot csinálnia.
De hogy a francba, amikor a konkurencia a felverendő sátor, meg a Spanyol-Portugál?
Még épül a fesztivál.
A Nagyszínpad előtt a hangmérnök mikrofonjai helyettesítik a közönséget.
Kajafronton még gyenge a felhozatal, a legtöbben még csak most nyitnak. Meglepődve nézik, hogy van, aki érkezés után szinte azonnal enni, inni akar. A grillesek még most tették fel az első csülköket...
Elsőnek lenni jó. Bár erről a csülöknek nem tudom, hogy mi a véleménye…
Szerencsére a Rézangyalék központi standja már működik, de a kedvünkért nyitják az első mézes-ágyas meggyet.
Na ágyas pálinka fronton például utolsónak lenni jó.
Az utolsóé a gyümölcs.
Amikor még a sort álltuk a bejutásért, irigyeltük az elsőket. Bár ha jobban belegondolok ők sem várhattak sokkal kevesebbet.
Na igen a két óra sorban állás lett a nap meghatározó élménye.
Eljött például a mókamester és az ő vuvuzelája. Na ő rögtön elérte azt, hogy közutálatnak örvendjen. Az araszoló sorban falsul – igen kérem még ezt is el lehet cseszni – szóval a falsul zúgó vuvuzela nem a vébé hangulatot hozta meg, hanem az álmodozást a kínzókamrák melegéről, meg arról, hogy emberünk vajon még mely testrésze segítségével tudna hangot csiholni ebből a szörnyűségből.
Mondanám, hogy ennél lejjebb nincs, de van.
A lány, akiről gyorsan megállapítják, hogy a faéket is képes elrontani.
A lány, aki - saját tévhitével ellentétben - ugyan nem volt szép, de okos sem.
A lány, aki egyszer csak pánikolva kezdte keresni a bőröndjét, merthogy eltűnt. A szinte álló sorban elveszett.
Az az aljas bőrönd alig tíz méterrel korábban úgy döntött, hogy ha senki sem viszi, akkor marad. Megértem, ettől a libától én is szöktem volna. Különben meg ilyenek ezek a bőröndök, folyton megmakacsolják magukat.
De szegényt leleplezték és szégyenszemre a gazdájával kellett tovább mennie, aki bosszúból lépésenként megrugdosta.
Bejutottunk, bejutottak.
Egy valamiből van igazából hiány.
A híradókból ismert anyaszívszorongató fesztiválarcokból, a szakadt, koszos, beszívott punkokból és rockerekből. Akár merre nézek ezek a fesztiválozók, nem azok a fesztiválozók, akiket tizenéve láttunk. Akik akkor is itt voltak, mára konszolidálódtak, az új nemzedék meg, ha nem is úrigyerekek, de mindenképpen jó házból való fesztiválozók… A híradósoknak meg anyariogató vágóképnek megmaradnak a részegek. Mert ahol szeszt mérnek, ott mindig akad vágóképnek való.
Mire beesteledett a Lővér kempinget ellepték a sátrak színes buborékjai. Kinek jobb, kinek rosszabb helyen.
Na igen sátorverés szempontjából is jó elsőnek lenni.
Csak fellépőként lehet kicsit rázós…