Bár állítólag Kósa Lajos és Tarlós István békét kötött „csapba szarás” ügyben, én azért nem kapkodnám el a hejehujázást.
Bár állítólag Kósa Lajos és Tarlós István békét kötött „csapba szarás” ügyben, én azért nem kapkodnám el a hejehujázást.
Mert azt tudhatjuk, hogy a két városatya közötti vita azon a szinten rekedt meg, hogy Kósa nem értette, hogy a csapba szarni, vagy a szarba csapni, az nem mindegy. Azaz nem mindegy, hogy a székesfőváros területi önkormányzat települési feladatokkal, vagy települési önkormányzat területi feladatokkal. Az utóbbiban egyeztek ki, de ez sajnos a budapestieken nem segít.
Budapest, az a település ahol huszonnégy huszonhárom kiskirály és a FőIstván osztozik a hatalmon. Hogy ez milyen sikeres azt legjobban a parkolási társaságok kuszasága, a több kerületet érintő projektek bénasága, és az áttekinthetetlen fővárosi vagyon mutatja. Bár az utóbbi esetben a fővárosi szó nem jó, hiszen a kerületi vagyon az nem fővárosi…
És, ha pénzről van szó itt mindenki [értsd: polgármesterek] szívat mindenkit. Egymást, polgárokat egyaránt.
A Belügyminisztérium - mint ahogy a Vastagbőr is írta - három verziót dolgozott ki az áldatlan állapot megszűntetésére. Mert lássuk be, a főváros jövője, működőképessége elsősorban igazgatási kérdés.
A három verzió (ha már a Vastagbőrre hivatkoztam, idézném is őket):
„1. kerületek megszüntetése, helyette minimális hivatallal rendelkező elöljáróságok.
2. megmaradnak a kerületek, de a főváros végezné az összes műszaki, infrastrukturális feladatot, fejlesztést, közlekedést, míg a kerületeknél elsődlegesen a humánszolgáltatásokkal kapcsolatos feladatok, továbbá a lakásgazdálkodás vagy egyes kulturális és sport feladatok maradnának.
3. Összevonnák a kerületeket, 2-3 maradna meg.”
Na most, én évek óta az első variáció pártján állok… függetlenül attól, hogy hogy hívják a főpolgármestert. Már csak azért is, mert így meg tudnánk szabadulni a kerületi polgármesterektől, és képviselőtestületektől, ami ugye leginkább a pártmunkások kifizetőhelyeként működik. [Tudom, hogy kell a hely a jó elvtársaknak, de azért szeretnem nem kell, ugye?]
Ha már spórolunk, ez lenne a logikus.
A harmadik verzió kiindulási pontja viszont érdekes. Mert ugye abból indul ki, hogy Budapest túl nagy, azaz túl sok lakosa van, hogy központilag hatékonyan irányítani lehessen. Erre hajaz a többek között Kósa féle csapba szarásos javaslat is.
Na de mennyi az a sok?
Az idei népszámlálási adatok még nem ismertek, de elméletileg (2011. január 1-jei adat) 1,7 millió lakosa van. Ezért csinálna a BM mondjuk három részönkormányzatot.
Ezt értem, viszont Kósáék maradnának a huszonhárom mellett. Ezt nem értem.
Az ugyan 2010-es adat, hogy Budapest legnagyobb lélekszámú kerülete Új-Buda a maga cca. 140.000 lakosával, ez ezek szerint már nem sok. Bár, ha ez az ideális, már akkor is indokolná egyes kerületek összevonását, hiszen az V., a VI. és a VII. kerületnek együttesen sincs ennyi lakója. Akkor meg minek három képviselőtestületet fenntartani. Vagy elmondhatnám ugyanezt az I. és a II. kerületről is.
Szóval a huszonhárom, értelmetlen.
Meg, ha az egyes közigazgatási egységek létszámát 150.000 vagy 200.000-ben célszerű maximálni, akkor mi legyen Debrecennel és a maga 208.000 lakosával? Nem kéne kettéosztani, hiszen ez alapján Kósának is nagy ez a falat, főleg, hogy az ideje egy részét kénytelen az országgyűlésben tölteni.
Ha valaha valaki tényleg komolyan gondolja az önkormányzatiság, a közigazgatás megreformálását, akkor valahol itt kellene kezdeni. Eldönteni, hogy mégis hány lakosra milyen önigazgatás jusson, hogy hatékony maradjon, és ne kerüljön sokba az önagyonülésező képviselőtestületek fenntartása.
Mert szarba csapni, vagy csapba szarni… Az nem mindegy!
De ahogy a Kósa Tarlós kiegyezés is mutatja, valahogy a szar mindig nekünk marad.
