A hozzám hasonló, a politikai történéseit a fűtött szobából tévén, interneten figyelő, vagy időnként az utcai tömegdemonstrációkon résztvevő hatodik alabárdosoknak csak elképzeléseik vannak arról, hogy mit is tesznek azok, akik csinálják a politikát.
A hozzám hasonló, a politikai történéseit a fűtött szobából tévén, interneten figyelő, vagy időnként az utcai tömegdemonstrációkon résztvevő hatodik alabárdosoknak csak elképzeléseik vannak arról, hogy mit is tesznek azok, akik csinálják a politikát.
Vagy úgy tesznek, mintha csinálnának valamit.
A hozzám hasonlók azt képzelik, hogy ilyenkor a hatalom leváltására készülők, de legalábbis a köreikbe tartozó szakemberek már lázasan megfontoltan róják a sorokat a szövegszerkesztő klaviatúráján és készítik elő azokat a jogszabályokat, amiket a hatalomra kerülésük esetén meg akarnak változtatni, be akarnak vezetni. Keresik a mimerrét, meg a mithogyant.
Mert majd akkor, amikor... nos majd akkor haladjon az a szekér. Hogy ne akkor kelljen lázasan [ezt a jelzőt húztam ki az imént] dolgozni. Mert mint tudjuk, de ha nem is tudtuk volna eddig, az elmúlt másfél év ékes bizonyítékát adta, hogy „Hamar munka, ritkán jó!”.
Ennek a népi bölcsességnek a felemlegetését annak idején Hamar kolléga ugyan fizikailag akarta rajtam megtorolni, de ő köztudottan nem volt jó népi bölcsességekben, mert azt sem ismerte, hogy „Akinek nem inge, ne vegye magára.”.
Persze vannak, akik azt hiszik, hogy egy ország olyan, mint a windows és elég csak a rendszer visszaállítási pontra kattintani és – kis szerencsével – meg is szabadultunk a problémáktól.
Rossz hírem van. Nincs rendszervisszaállítási pont. Az Orbán-rezsim elbaltázásait nem lehet meg nem történtté tenni néhány (jelenleg majd kétszáz!) törvény visszavonásával.
Ráadásul nem szabad azt sem figyelmen kívül hagyni, hogy 2010 tavaszán a választók egyharmada azért adta a kétharmados felhatalmazást a fidesznek, mert azt látta, hogy sok mindenen változtatni kell. Oktatás, egészségügy, államigazgatás… sorolni lehetne napestig, hogy mi mindent kellett volna a kormánynak mindenki, vagy legalábbis a tényleges többség megelégedésére rendbe tenni. Nem sikerült. A kormány a kapott felhatalmazást madzagra költötte, hogy legyen mivel megkötni a következő kormányok kezét.
Persze azon lehet vitatkozni, hogy Horthy, Rákosi, vagy éppen a Kádár-rendszer restaurációja zajlik, vagy éppen egy sajátos új rendszer készül. Nem tudom. Ezt majd a történelem dönti el. Az unokák, meg a dédunokák…
Szóval ne tessék azt hinni, hogy Orbán, vagy a fidesz hatalomból távozását követően ott lehet folytatni, ahol előzőleg abba maradt. Nem!
Egyrészt – ha már a népi bölcsességeknél tartok – nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni, másrészt, ami 2010 előtt szar volt, az az Orbán-rezsim árnyékában sem vált arannyá. Csak a szagát mostanság nem annyira éreztük…
Az a sokat hivatkozott egyharmados kétharmad, nem arra adott felhatalmazása nem parkrendezésre, nem szobortologatásra szólt, hanem az ország rendbetételére. Nem a fradi megvásárlására, hanem munkahelyek teremtésére. A politikusi móhóság visszafogására, és nem a képviselői zsebek megtömésére. Nem stadionépítésre.
Az utóbbira persze szükség van. Csak nem most. Ha annyira építeni akar a kormány, akkor építsen olcsón üzemeltethető bérlakásokat…
Nem akart itt senki új országot, csak itthon akart otthon lenni.
Nyolc éve volt a fidesznek felkészülni a kormányzati szerepre. Mondanám, hogy nem sikerült, de nem tudom, hogy milyen kormányzati szerepre készültek. Attól félek, hogy pont olyanra, amit megvalósítanak éppen…
Egy kérdésem lenne csak a jelenlegi ellenzékhez. Ugye nem csak a leváltáson tetszenek dolgozni, hanem azon is, hogy utána mimerre meg mithogyan?
Mert rendszer visszaállítási pont, az nincs. Nem is volt soha.
