Nem is tudom, hogy hogyan kezdjek hozzá. Semmi kis történet ez, ami mégis sokat mond. Szerintem. Azt' lehet, hogy csak rosszul látom.
Adva van egy (nevezzük így) Marika néni, aki csípővel műtöttek. [Ez persze eleve baromság, mert a csípőjét műtötték szegénynek, és szikével… de ez a kifejezés, sokat elárul róla.] No szóval ez kis töpörödött öregasszony, akit sok évi dohányzás aszalt pergamen bőrűvé, ott fekszik frissen műtve a híres repülőorvosról elnevezett, és a körülményeket tekintve méltán népszerűtlen kórházban, a Ferencvárosban.
Mondjuk, azt meg is értem, hogy az állam, meg a társadalombiztosítás ebben a szűkre húzott nadrágszíjú világban, nem csorgatja a milliókat… mit milliókat?, milliárdokat ebbe a műintézménybe. Egy kerület egyszerre csak egy giga beruházást bír el, és ugye nem is olyan messze megvalósult egy, amely fénye kupanapokon, tán még a kórház épületeit is bearanyozzák.
Szóval a mi Marika nénink, mint már céloztam rá erős dohányos. Mondjuk ki nyíltan, függő. És mint ilyen persze erősen selejtes eleme a nemzeti összefogás rendszerének, de ugye szegény rendszer vízzel főz, még sem telepíthetnek ki mindenkit a Hortobágyra, aki nem passzol… Az egy másik rendszer volt.
Hol is tartottam, ja igen, Marika néni függő. A vadiúj csípőprotézis miatt meg mozgásában korlátozott, és így nem igazán tud a dohányzásra kijelölt helyre fáradni, hogy hódoljon szenvedélyének.
Jut eszembe, a kapuban ki van írva, hogy az intézmény teljes területén tilos a dohányzás… a kijelölt hely ezek szerint valami térgörbület, csak így nem lehet része az intézmény teljes területének.
Ez a hosszadalmas felvezetés azt a célt szolgálta, hogy felkészítsem az olvasót arra, hogy Marika néni családja megérkezik. És mielőtt kivennék a befőttest a húslevessel, meg a rántott húst a zsíros kolompérral, a néni unokája már nyitja is a kórterem ablakát, a lánya meg rágyújt, hogy hadd szíjjon a Mama. Ott bent a kórteremben…
És mindenki kussol. A betegek is, a nővérek is, az orvosok is… Tulajdonképpen ugyanazért csak nem ugyanúgy, a betegek beletörődően, a nővérek és az orvosok szemet hunyva. Mondjuk, ha bejönnének a kórterembe, akkor biztosan szólnának, de inkább nem jönnek be…
Az a cigaretta, a nyugalom ára mindenkinek. Ha Marika néni nem jut hozzá, elvonási tünetei lesznek. Kiabál, kitépi magából az infúziót… le kell kötözni. Az meg ugye senkinek sem jó, mert vannak betegjogok is a világon…
Meg nikotintapaszra, vagy valami hasonló gyógyászati készítményre meg nincs pénz, nem támogatja a TB… például a frissen műtött, ha függő, akkor szenvedjen az elvonási tünetektől. Is. Meg mindenki más, aki vele egy kórteremben van.
Félreértés ne essék, nem szidom én se a családot, se a helyzetet eltűrő kórházi személyzetet… nincs jobb megoldás. Tudom.
Tulajdonképpen azokra haragszom, akik ott ülve a parlamentben ezt a helyzetet előidézték, az oktondi [ugye, hogy kedves vagyok velük] politikusok, akik ezt a jogszabályt is elbaszták (értsd: akik előkészítették, akik nem olvasták, akik ebben a formában megszavazták, mert van frakciófegyelem is a világon), mint annyi másikat… nekik kellett volna keretet biztosítani legalább a nikotintapaszra…
...már a nemdohányzók védelmében.
