A gólyahír sárga virága jelzi a tavaszt.
A tavaszt jelző gólyák hamarosan megérkeznek.
A gólya csak ritkán költözik Pestre. Nem egy urbánus madár.
A gólyahír sárga virága jelzi a tavaszt.
A tavaszt jelző gólyák hamarosan megérkeznek.
A gólya csak ritkán költözik Pestre. Nem egy urbánus madár.
Örömmel jelenthetem annak, aki még nem vette észre, hogy itt a tavasz.
A buszból láttam egy kelét az Egis melletti mezőn. Óvatosan emelgette a lábát, mint ahogy egy környezetvédő jár egy elhagyott gyár szeméthalmai között.
Igen a mezőn. Mi ebben a furcsa? Pesten van mező is.
Nem a Mező Imre út, az ismét Fiumei.
Szántó is van, és annak sincs köze Szántó Kovács Jánoshoz.
Szóval van szántó, van mező. Még. Mert egy mező az problémás.
Főleg, ha sugár. Vagy zöld.
Mert a zöld nyugtatja a szemet. Ezért nyugodtan parcellázzák errefelé.
Zöld mezőből, zöldmezős beruházás lesz.
Csarnokok épülnek. Nem tej, nem vásár. Ipari.
Lesz itt minden. Ipar. Munkahely. Parkoló.
Termelés. Adóbevétel. Gazdagság.
A gazdaság dübörögni fog. Sőt dübörög.
Én már füldugóval alszom.
Na jó, zöld, és mező az nem lesz. Azt felfalja az aszfalt.
Se zöld, se mező, se gólya
Mert így a kelének se kell.
Délután ha minden igaz megyek Lőrincre. Ott a rozsdaövezet. Valaha zöld mező.
Kihalt gyárépületek. Az uralkodó szín a szürke és a rozsdabarna.
Még a gaz sem zöld. A gaz!
Persze a természet nem hagyja magát. Az emberi.
Színesít.
Graffitival.
Vagy a Sárkány leheletével. A Sárkány-piacéval.
Mert itt a piac diktál.
Tollba mond. Madártollba.
Barnába, szürkébe, feketébe, fehérbe.
Galambba, verébbe, varjúba, szarkába.
Feketén, fehéren. Nem színez.
Nem tesz gesztusokat Gesztustalan.
Ízlése sincs Gusztustalan.
Minket néz madárnak, pedig még itt a gólya.
Még
