Aki qrvának áll… Az örökbecsű kijelentés, ismét megállta a helyét.
Aki qrvának áll… Az örökbecsű kijelentés, ismét megállta a helyét.
Ez persze így nagyon negatívan hangzik, pedig ez az V. WINK maratonos hétvége igazából jól sikerült. Volt néhány apróbb bosszúság. Nem, nem ér megkérdezni, hogy, ha a Déliben történt - összesen három előző posztot érő - affért apróbb bosszúságnak nevezem, akkor mi a nagy… Az összességében akár viccesnek is felfogható.
És azt még nem is meséltem, hogy Pepin bácsival utaztunk egy kocsiban. Pepin bácsi – ha valaki nem emlékezne – az a figura a Sörgyári Capriccióban, aki folyamatos beszéd és üvöltési kényszerével őrületbe kergeti a főhőst, Francint a sörgyári gondnokot, vagy technikai újításaival leamortizálja a munkásokat. (Na jó, csak egyet.)
A mi Pepin bácsinkat ugyan…
...ugyan nem is tudom, hogy hívják, mert csak a beszélgetőtársának, Gyuri bátyámnak a nevét hallottunk egész úton.
A szitu úgy nézett ki, hogy mire túl voltunk a hányósképű pénztárosokon, a tréfás ajtónállón, a segítőkész – később önkéntes rendőri allűröket mutató – kalauzon, valamint az elsöprő elánnal támadó takarító brigádon, előszedtem a laptopot. Gondoltam - én naiv – hogy villámgyorsan megírom a tapasztalataimat – amiket majd Szabadiban – feltöltök, (Nem. Nem Zamárdiban, Szabadiban. Mi ezen olyan bonyolult?) aztán alszom egyet.
Hát nem!
Mert a kalauz távoztával, a mi Pepinünkben, meg Gyuri bácsinkban életre kelt a duracellnyúl.
Mindketten megpróbálták überolni Hrabal Pepinjét, úgy hangerőben, mint történetekben.
Bár történetekben Gyuri bácsi vitte a prímet.
Az öreg már külsejében sem volt hétköznapi figura. Illetve az lett volna, ha… Mert a barna öltönynadrágban és a piros, kockás ingben nincs semmi különös, ha nem számítjuk, hogy színhatásuk – mit szépítsem – bántja a szemet.
De az, hogy Gyuri bácsi a hajtási engedélyét, azaz a jogsiját, az ingére kiűzve hordta. Mint mondta azért, mert bármikor szüksége lehet rá, meg lám-lám a kalauz is csak tőle nem kért fényképes igazolványt. Meg aztán, a zsebből könnyen kiesik.
Szerintem ennek a konferencia szagú stylnek egyetlen oka volt, ha Gyuri bácsi oroszlán sörénye alatt lemerül a duracell, a becsületes megtaláló tudja, hogy kit talált meg…
Szóval Gyuri bácsi mérnökember volt, most is az csak most már nyugdíjas. De fénykorában ő bíz bejárta az egész szocialista világot, mert atomerőműveket épített.
„Mert kérem azok még biztonságos erőművek voltak, nem úgy mint a mostaniak. Azokban kérem volt anyag.”
Most leginkább a csernobiliben van anyag, már ami a betont illeti…
Gyuri bácsi egyébként környezetvédő, és ő az aki minden városi legendáról tudja, hogy igaz. Ő például ismert egy embert, akinek a szomszédjának az ismerősének…. (inkább nem folytatom) Szóval ő biztosan tudja az első számú ellenség a kóla. Mert itt van az a személy, - akinek a pontos meghatározását az előbb feladtam – aki kólát ivott mentolos cukorra és az felrobbant a hasában. Igen. A legveszélyesebb azonban nem is, ez, hanem a festék. Főként a piros, mert ha az nem természetes, mint a borban, akkor akár még meg is ölheti az ember.
Pepinünknek sem kellett több, mert ő most már tudja, hogy miért nem engedi kólázni a gyereket. De, hogy a piros az a legveszélyesebb. Hát ezt nem tudta, akkor már nem is ihat unicumot?
Végül megegyeztek, hogy az unicum nem is olyan veszélyes, mert az másik piros…
Ráadásul Pepin is ismert egy olyan embert aki a kólába halt bele. Igaz neki a poharában volt egy darázs, és azt is megitta, de az megcsípte a nyelvét. Így a kólaivó megfulladt…
…és ez így ment Szabadiig…
Hát csoda, hogy még most sem írtam egy sort sem a versenyről?
