- Szarok a tökfőzelékedre, vén geci! Mekit akarok! – durcáskodott Dzseni.
Az utolsó lovag felhúzta a szemöldökét. Becsukta a könyvet, és nagy levegőt vett...
- Szarok a tökfőzelékedre, vén geci! Mekit akarok! – durcáskodott Dzseni.
Az utolsó lovag felhúzta a szemöldökét. Becsukta a könyvet, és nagy levegőt vett...
Szóval az utolsó lovag a végállomáson szállt fel. Leült a jobb hármasra, táskáját az ölébe fektette. A táskából - amolyan hétköznapi fekete bőr irattáska volt – elővette a szemüvegét és egy könyvet. A táska csatjait gondosan visszazárta. A szemüveget megtörölgette, és kinyitotta a könyvet. Nem mintha számítana, hogy mit olvasott, de ha jól láttam, akkor a Tao Te Kinget.
Nem úgy nézett ki, mintha egy lenne az utolsó lovagok közül. Inkább egy nyugdíj előtt álló tisztviselőnek nézett ki. Ült és olvasott. Igen, tisztviselőnek látszott. Semmi különös.
Két megállóval később szállt fel a tizenegykét éves forma Dzseni és a „vén geci”, akinek ekkor még hétköznapi nagymama formája volt. Dzseni egyből levágódott az egyetlen szabad helyre, szemben a lovaggal.
- Ülje Dzsenikém! Elfáradtál ugye? – kérdezte a nagymamának látszó „vén geci”. - Mindjárt hazaérünk. Éhes vagy, ugye?
- Menjünk a Mekibe! Sajtburgert akarok!
- Nem megyünk a Mekibe, Dzsenikém. Nincs a nagyinál annyi pénz, hogy a Mekibe menjünk. Főztem neked finom tökfőzeléket.
Eközben Dzseni az ablakon bámult kifelé. Nem nézett a mellette álló nagymamának látszó „vén gecire”. Az meg amolyan bocsánatkérő félmosollyal nézett körbe, mintha csak azt mondaná, jó kislány ez csak most egy kicsit elfáradt.
- Szarok a tökfőzelékedre, vén geci! Mekit akarok! – durcáskodott Dzseni.
Az utolsó lovag felhúzta a szemöldökét. Becsukta a könyvet, és nagy levegőt vett... eddig bírta.
- Kicsilány, nem kellene így beszélned a nagymamáddal. Nem gondolod, hogy illetlenség?
Dzseni meglepődött. Ez most neki szólt? Izé van. Őt most egy felnőtt letolta. Akkor most baj van? Oldalra les a nagymamára. Az nem szól, nem helyesel, inkább ő is meglepődött. Dzseni dönt.
- Mi köze magának hozzá? – csattan fel. Furcsán hangzik a szájából a magázás. Mintha idegen nyelven beszélne. Erőltetett. Furcsa.
A nagymama kontráz.
- Ne szóljon bele! Nem a maga gyereke! Törődjön a saját dolgával! – Majd a gyerekhez fordul – Gyere Dzsenikém leszállunk!
Az utolsó lovag vörös fejjel néz utánuk. Szerintem azon morfondírozik, hogy a nagymamát vagy az unokáját csapja nyakon. Már egyiket sem leszálltak. Az utolsó lovag, gondoltban valószínűleg éppen most dobja el vértjét és sisakját. Nincs itt szükség lovagokra.
Újra kinyitja a könyvét. Elmosolyodik és elmorogja, csak úgy az orra alatt.
- Rohadj meg a tökfőzelékeddel együtt! – és még hozzá teszi - Vén geci…
Fejcsóválva újra olvasni kezd.
