Azt hiszem nem véletlen, hogy Székesfehérvár volt az az állomás, ahol sohasem szálltam le. Szerintem nem szeret engem.
Azt hiszem nem véletlen, hogy Székesfehérvár volt az az állomás, ahol sohasem szálltam le. Szerintem nem szeret engem.
Sejtettem ezt én már évek óta. Az mégsem lehet véletlen, hogy minden oda tervezett út kudarcba fulladt. Valahogy valami mindig közbejön. Hol egy autó romlik el, hol nincs már jegy egy hoki meccsre… vagy csak egyszerűen lebetegszem. De nem adom fel, egyszer még felfedezem Fehérvárt.
Most a felfedezés eleve nem volt benne a pakliban. A képlet egyszerűnek tűnt. Megnézzük Debreczeny Zoltán festészet napi kiállítását, megebédelünk, azután irány Hévíz és a továbbképződés.
Az első jel.
A reggeli kávé-cigi szertartás alatt a szomszéd kert fáit szélúrfi mindenáron a földre akarta fektetni. Azután a vízszintes eső is eleredt. Mire függőlegesbe váltott, már nem is voltam biztos abban, hogy meg akarok állni Fehérváron. Jobbnak tűnt egyből Hévízre indulni. Megmakacsoltam magam, mindig nem adhatom fel.
A második jel.
Déli-pályaudvar. A Keletiben szerzett gyakorlati tudás szerint, ha nem állnak jegyvizsgálók a peron előtti rácsoknál az sohasem jelen jót. Olyankor valami olyan fog történni, amitől az utazóközönség minden lesz csak nem kedves… Határozottan kezdtem megriadni. De ugye, itt már előtört belőlem a viccbéli nyuszika.
Nem, nem az, amelyik a fűnyíróért indul a medvéhez, és közben azon aggódik, hogy milyen kifogással nem fogja azt kölcsönadni neki a medve. Ezt az attitűdöt talán meghagynám a Nemzeti Csúcsra igyekvő Orbán Viktornak, aki már most ott tart, hogy cseszd meg Feri a… …csomagodat.
Én arra a nyuszikára gondolok, aki folyamatosan azzal fenyegette rókamama csemetéit, hogy ha nem hagyják békén, akkor szexuálisan vegzálni fogja a kedves mamát. Amikor a gyerekek ezt otthon elmesélik, róka asszonyság felfalási célból üldözni kezdi a pimasz nyulat. Az meg? Addig cikázik a fák között, míg az üldözője be nem szorul két fa közé. És ekkor eljön a nyúl pillanata. Odalép a rókamama mögé, megemeli a róka farkát, megcsóválja a fejét, és szól: „Ronda is, vörös is, de ha már egyszer megígértem…”.
Hát így voltam én is. Baljósak az előjelek, de ha már egyszer megígértem.
A vonaton kezdtem megnyugodni. Mi történhet? Maximum rossz lesz az idő. Vagy késik a vonat. Nagy gond nem lehet. Annak azért szerepe volt a megnyugvásban, hogy az elmúlt évek gyakorlata helyett most nem volt okom lesínbohócozni a kalauzt. Pedig ő is éppen annyi papírt vizslatott, firtatott, mint a sínbohócok általában. Mégis. Mégis nem azt éreztem, hogy szórakozik velem, hanem úgy, hogy a munkáját végzi. Azt meg ugye, meg kell csinálni, oszt kész.
Tehát megérkeztünk Székesfehérvárra… (folyt.)
