A fejhangon megszólaló ééé sakkor ébresztett. Háát nem igazán jó kezdet, még akkor sem, ha ez volt a második ébredésem. Igaz, ez már útközben.
A fejhangon megszólaló ééé sakkor ébresztett. Háát nem igazán jó kezdet, még akkor sem, ha ez volt a második ébredésem. Igaz, ez már útközben.
Eredetileg olvasni akartam, de a busz belső világításából a felettem lévő lámpa identitászavarban szenvedett. Stroboszkópnak képzelte magát. Nem maradt más, mint pihentetni a szemem. Elaludtam.
Ééé sakkor...
A fejhangon szónoklót látásból ismerem, akár a törzs utasok nagy részét. Olyan negyven körüli. Kicsit kopott. Kicsit szürke... Viszont időnként nagyon hangos, de ha nem a fejem felett kiabál nem érteni, hogy mit mond. Régebben azt hittem, hogy nem is magyarul beszél.
„…éééé sakkor ezek a fejesek ott amerikában elutaztak egy wellness hétvégére. Vagy inkább egy egész hétre. Igen egy hetet mondott a tévé. Ééé sakkor pofátlanul szétdobták maguk között a pénz tíz százalékát. Mind a tizenhatmilliót. Mert ezeknek a bankosoknak semmi sem elég. Érted?
Na de Obama nem hagyta annyiban. Amikor megtudta, hogy lenyúlták a pénzt, visszavette. Megbarackolta őket. Érted?” – úgy nyihog a saját viccén, mint egy sodronyágy a kettős teher alatt.
„Szinte minden pénzt visszavett tőlük, hogy rohadjanak meg. Amit meg nem tudott visszavenni, mert elköltötték, arra kilencvenszázalékos adót fizettet velük. Jó csóka ez az Obama. Nem szarral gurigázik. Ezt kell majd csinálnia a Viktornak is. Visszavenni a bukott szoci miniszterektől az ellopott pénzt. Nehogy már én fizessem a kölcsönt, amiből tellett, meg a wellneszüket…”
Végállomás.
Leszállás közben jöttem rá, hogy mit is hallottam. Épp a világra jött egy legenda. Legenda, ahol Orbán és Obama a legkisebb királyfi. Vagy afféle Rózsa és Robin, vagy egyéb népmesehős, aki visszaveszi az ellopott közpénzt. Az elgurult adóforintokat… vagy dollárokat.
Ha elsőre nem is esett le, de emberünk az AIG botrányt mesélte útitársának. Csak nála is működik a Wágner úr effektus.
Mert ugye, Wágner úr sem tudott mit kezdeni azzal, hogy száz font jutalom jár annak, aki bejelenti, hogy hol jár Piszkos Fred, a kapitány. Hogy is mondta?
„Ne mondja azt, hogy százat! Maga rosszul hallotta! Annyi font csak számtanpéldában létezik! De húsz, az van, vagy huszonnégy is lehet!”
Annyi font csak számtanpéldában létezik, mint ahogy az átlagember számára a biztosítóba – istenem, nem bank, hanem biztosító, az is b-vel kezdődik – az amerikai kormány által pumpált úgy száznyolcvan milliárd dollár is csakegy számtanpélda lehet. Akárcsak a bónuszként szétosztott kétszázhúsz milló dollár.
Mégis emberünk gyűlölete valahogy a wellnessre összpontosult. Talán, mert arról tudja, hogy mi. Az hihető. Sőt olyat is ismer, aki volt már olyanon. Igaz csak hétvégén, de volt. Meg arról szokott álmodozni az asszony a tévé elött. Kényeztetésről, masszázsról, svédasztalos vacsoráról, ami után nem neki kell mosogatni. Szóval az majdnem elérhető.
Ezért is javította ki egy egész hétre, az már tényleg a luxus netovábbja. Wellness. Minden benne van abban, ahogy ejti, még talán a szingapúri táncoskurvákat is maga előtt látja, ahogy a medence partján viszkiző bankárok előtt lejtenek.
Egy reménye azért még van. Hiszen, ha Obama mint afféle amerikai Robin Hood visszavette az elrabolt javakat, igazságot szolgáltatva a népnek, akkor... Akkor talán a Viktor is meg tudja tenni. Ha hatalomra kerül. Illetve amikor hatalomra kerül. Akkor karikás ostorával odacsördít a kommunista nagyuraknak, megbarackozza őket... Mert egyformák ezek, vagy wellness hétvégéjükkel együtt… A szegények pénzéből úrizálnak.
Az, hogy egy jubileumi jutalom, ami a közszolgálatban eltöltött évek után jár, nem egyenlő az állami tőkeinjekció lenyúlásával. Mellékes.
Lényeg, hogy Orbán is lehet Rózsa Sándor... vagy bármely más népmesehős.
