Azt mondja Z., hogy igazából ilyenkor sajnál minket. Mármint engem és Oszit, akik a vállalkozások tengere helyett a közigazgatásnál ragadtunk le.
Azt mondja Z., hogy igazából ilyenkor sajnál minket. Mármint engem és Oszit, akik a vállalkozások tengere helyett a közigazgatásnál ragadtunk le.
Mármint így négyévente, amikor ez a vuduizé beindul, amit előszerettel neveznek átszervezésnek, meg racionalizálásnak, centralizálásnak, meg decentralizálásnak, meg mint legutóbb dekoncentrálásnak. Mondjuk ez a legtalálóbb, mert amíg folyik addig tényleg mindenki dekoncentrált lesz, ami a munkáját illeti.
Éppen azt meséltem neki, hogy a munkahelyemet érintő szervezeti változásról már annyi verziót hallottam, hogy ha nem teszik mellé, hogy melyik nap, melyik órájában dobták be a köztudatba, akkor már csak egyszerűen rémhírnek tudom tekinteni. Mindezt egy somlói mellett, hogy édesebb legyen az élet. Meg különben is ki kell használni, hogy a szokásos kocsmák helyett egy étterembe beszéltünk meg találkozót.
A kávé mellett kezdett el sajnálni minket. Túlzásba azért nem viszi, de legalább belátja, hogy a közigazgatás, már régen nem biztosítja a havi kétszáz pengő fixet.
Őt – mármint Z-t, - úgy is mint személyzetist [bocsánat HR managert, elvégre beszéljünk magyarul] leginkább ezzel az izével járó zűrzavar és bizonytalanság zavarja.
Hívhatjuk akárhogy ez valójában akkor is csak leszámolás. – teszi le a kanalat. Majd mindjárt vissza is veszi. – A kavaráson van a lényeg!
Elképzelem a közigazgatás vízfejeinek otthont adó irodaházakat, ahogy munkaidő után egy-egy kivilágított ablak mellett amolyan vuduszertartásként, méregbe mártott töltőtollakkal készülnek a listák. Érdekcsoportok mérik fel, hogy ki az, akivel le tudnak számolni, kivel kell barátkozni, kit kell ellehetetleníteni. Ha háromszor leííírom xy főosztályvezető nevééét – mondja Dr Táltos főosztályvezető…
Nem tudom, hogy Z. kit utánoz, és honnan vannak a tapasztalatai, de valamit tud a lényegről. Ráadásul remek főgonosz lenne egy filmvígjátékban. Szóval ott tartott, hogy
…Ha háromszor leííírom xy főosztályvezető nevééét – mondja Dr Táltos főosztályvezető, és gyorsan hozzáteszi, hogy - persze szigorúan visszafelé, akkor eltűnik a szervezetből a főosztálya. De akkor mi legyen a feladattal? – vakarja a homlokát. - Egy részét átvesszük, egy részét rásózzuk valakire, egy részéről… nos egy részéről, majd azt mondjuk, hogy felesleges.
Na ilyenkor van az, hogy a szertartáshoz asszisztáló talpnyalók egyike félénken megjegyzi, hogy a megszűntetni szándékozott főosztály munkájából azt kéne átvenni, ami nem igazán jár munkával, mert ugye megszakadni…
Dr Táltos nagylelkűen előveszi a halálra ítélt főosztály feladatlistáját és a talpnyalók elé dobja, hogy „Válasszatok! Mire van ebből szükségünk?” És azok választanak.
Érdekes módon elsőként mindig annak kell veszni, ami több felelősséggel jár, mint hatalommal, azután annak, ami több munkával jár, mint hatalommal… Hogy ezzel esetleg árt? Kinek? A politika urait, amíg nincs balhé, a részletkérdések nem érdeklik.
Néha akkor sem, ha balhé van.
Ne legyen és kész!
Nyíltan és titokban tervezetek, jelentések, feljegyzések, memorandumok, jegyzőkönyvek és emlékeztetők készülnek a cél és a siker érdekében. Kiszivárognak és kiszivárogtatnak munkaanyagokat. Tesztelik az ellenfelet., a döntéshozót, a beosztottakat, mindenkit. Egyszóval kavarnak.
És ha nem jön be, akkor már másnap Dr Táltos együtt megy tegnapi ellenfelével sörözni, vadászni, vagy a jó isten tudja, hogy hova és arról győzködik egymást, hogy a hírekkel ellentétben, dehogy is akarták… sőt tulajdonképpen úgy küzdöttek a másikért, mint egy, sőt nem is egy, hanem két oroszlán. Mert ők tulajdonképpen barátok.
Még legalább négy évig…
