A kormány elköteleződése és céljai világosak, az államadósság legyőzése érdekében mindenkire szükség van. – mondta ma Szijjártó Péter, a miniszterelnök ékesen szóló szája, a rendvédelmi szakszervezetekkel folytatandó tárgyalások kapcsán.

A kormány elköteleződése és céljai világosak, az államadósság legyőzése érdekében mindenkire szükség van. – mondta ma Szijjártó Péter, a miniszterelnök ékesen szóló szája, a rendvédelmi szakszervezetekkel folytatandó tárgyalások kapcsán.

Mindenkire. Már, ha volt olyan marha, hogy nem lépett még le az országból. Mondanám, hogy a mindenki helyett inkább azt kellett volna mondania, hogy minden fillérre… Tudom, lehetne sorolni, azokat a tételeket, amelyeket felesleges pénzkidobásnak tartunk, de lássuk, be a saját kalácsáról senki sem kaparná le szívesen a lekvárt, hogy köszi, de ez így már túl sok lesz, kaparjuk vissza a közösbe.

Mert, ha még arról lenne szó, hogy kaparjunk vissza belőle valamennyit, azt ugye könnyebben emészti az ember gyerekének a gyomra.

Na ja, egy az ország vezetésére felkészült kormánynak ugye pont azt a kényes egyensúlyt kéne megtalálnia, ahol kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad, de most úgy néz ki, hogy se kecske, se káposzta.

Az a kényes egyensúly, ami ugye megfelel a kormány elköteleződésének, meg a céljainak és ne adj isten az embereket sem az utcai politizálás felé tereli… na az hiánycikk.

Mintha újra éledne a régi vicc, amikor is

A kormány országjárásra indul. Először egy óvodába mennek, megnézni, hogy hogyan fejlődnek a jövő zálogai.

[Jó ez manapság már önmagában is vicc lenne, mert ugye államtitkárokkal együtt jó félszáz emberről beszélünk, tehát, ha ők bemennek, az óvodások már nem férnek be az intézménybe.]

A látogatás végén (az egyszerűség kedvéért, és persze a személyeskedés szándékától függetlenül) a miniszterelnök megkérdezi, hogy nem terheli-e túlságosan a költségvetést a gyerekekre költött pénz? A kultuszminiszter persze rögtön intézkedik.

- Az ebéd adagok túl nagyok, a fele is elég. Túl sok a játék, az erre fordított pénzt harminc százalékkal csökkenteni!

Következő látogatásuk célja egy középiskola, ahol az igazgató eldicsekszik a fejlett informatikai rendszerükkel a nyolcvan százalék feletti sikeres felvételi aránnyal, a négyszeres túljelentkezéssel. A látogatás végén a miniszterelnök megjegyzi, hogy munkáskézre van szüksége az országnak. A kultuszminiszter persze rögtön intézkedik.

- Tanulólétszámot felezni, a számítógépek számát a negyedére csökkenteni elvégre két gyerek is ülhet egy gépnél, a tanulólétszámot meg úgy is megfelezzük.

A látogatás utolsó állomása egy büntetés végrehajtó intézet. Körbejárnak, az igazgató a gondokat sorolja, a miniszterelnök bólogat. A látogatás végén a kultuszminiszter oda szól a belügyminiszternek.

- A koszt gyenge, fel kéne javítani. Szintenként konditermet kellene kialakítani, meg cellánként biztosítani egy tévét és az internet hozzáférést.

A belügyminiszter döbbenten kérdezi, hogy

- Te viccelsz? Amit megspórolsz az óvodán, meg az iskolán azt a bűnözőknek akarod adni?

- Kedves barátom – veti közbe a miniszterelnök – óvodába, iskolába már nem fogunk járni…

Jut eszembe az egyik közösségi fórumon elhangzott, hogy a börtönviselt honfitársaink is részt kívánnak venni a legközelebbi rendészeti demonstráción. Két okból.

Egyrészt rájöttek, hogy nekik ott bent jobb, mint néhány smasszernak itt kint.

Másrészt, nem hülyék. Nem hiányzik nekik, hogy a túlterhelt, frusztrált, ideges fegyőrök rajtuk vezessék le a feszültséget, ha visszakerülnek… Ráadásul az őrhiány prolongálja a zsúfolt intézményeket.

Szóval, a viccet félretéve nem árt, ha egy kormányfő hosszútávra tervez. Minden eshetőségre felkészülve.

Úgy azt a kényes egyensúlyt is el lehetne találni.