Úgy sztrájkolnék veled, de mégsem merek
Úgy sztrájkolnék veled, de nincs hozzá merszem.
Ezt a Bergendy átköltést dúdolgattam ma reggel. Bevallom, sztrájk nosztalgiám volt.
Ültem a buszon köröttem mogorva álmos emberek. Bezzeg tegnap. Tegnap telibe kaptam a bkv sztrájkot. Pechemre pont a két sztrájkoló garázs (Cinkota és Kelenföld) között ingázom minden nap. Úgy indultam dolgozni, hogy majd csak beérek valamikor.
Mázlim volt. Szinte egyszerre értem a megállóba egy sztrájktörővel.
Tömött busz, döbbenetemre tele nevető emberekkel, akik bekiabálásos alapon segítették a sofőrt. Magyarázták neki az útvonalat, a megállókat, és közben a többség röhögött. Eleinte kínjában, utóbb viszont egyszerűen a hangulat miatt.
Az utasok szolidarítottak egymással, a sztrájktörővel, a sztrájkolókkal.
Egy kivétellel senkit sem hallottam hőzöngeni. Az egyetlen próbálkozóba közösen fojtottuk bele a szót.
A busz döcögött, az emberek beszélgettek. Szartak a politikára, a politikusokra.
Ma már minden a régi. Mogorva, álmos emberek a buszon. A mai sztrájk nem érint.
Sztrájk nosztalgiám van.
Az a Magyarország - ott, reggel a buszon - az tényleg tetszett.