Ketten érkeznek a megállóba. Férfi és nő. Mindketten hetven környékén.
Ketten érkeznek a megállóba. Férfi és nő. Mindketten hetven környékén.
A férfi leteszi a szatyrokat. Mind a kettőt a harmadik mellé. Kiegyenesedik. Lehajol, és ismét felveszi. Megint leteszi. Megnézi, hogy jön-e a busz. Nem jön. Elsétál a szatyrok nélkül a tábláig. Közel hajol. Böngészi. Megnézi az óráját, a táblát, megint az órát. A busz csak nem jön. Visszamegy a szatyrokhoz és a feleségéhez.
A felesége csendben ül a megállóban. Hátradől. Hátát az üvegfalon keresztül süti a délelőtti nap. Törékeny, apró idős hölgy. Ültében kalimpál a lábával. Figyeli az öregurat.
Valami buszféle jön. Az öreg már fogja is a szatyrait, de ahogy közelebb ér a busz visszateszi.
- Nem jó. – mondja bosszúsan.
Megigazgatja a zakója zsebét. A feleségére néz. Egyoldalú párbeszédbe kezd, a nő szeméből olvassa a gondolatait, azokkal replikázik.
- Igen. Jöhetne már. Lassan ebédidő van… Nem. Nem vagyok éhes, de mire hazaérünk az leszek.
Morog.
- A fiúkkal is megbeszéltem, hogy délután a parkban találkozunk, ha szép idő lesz. Mi szép, ha nem ez? Kiülünk, olyankor te úgyis alszol. Vagy tévézel. Vagy mosogatsz. Kiülünk, na… Esetleg kártyázunk is. Vagy megbeszéljük a világ dolgait… Bomlik a kormány, előrehozott választások lesznek… Vagy nem. Téged ez úgysem érdekel.
Közben újabb busz jön. Szatyrok fel. Szatyrok vissza. Ez sem volt jó.
- Az is lehet, hogy csak hallgatunk a napon. Ilyenkor a nap jót tesz a csontoknak. Igen. Hallgatjuk a madarakat. Nézzük, hogy rügyeznek a fák. Meg… meg bimbóznak a virágok. Itt is van. – int a fejével a közeledő busz felé.
A nő leszáll az ülőkéről, fogja a szatyrát és kajánul mosolyog.
- A bimbók. Azok érdekelnek téged, meg a miniszoknyák. Vén kujon.
Fejcsóválva száll fel a buszra. Nincs benne rosszallás. Szereti ezt a vén…