A fiúknak – persze csak a lehetőségekhez képest – már kopaszkén is jól ment a sora. Fél év után mindenki valamilyen védettséget élvezett.
A fiúknak – persze csak a lehetőségekhez képest – már kopaszkén is jól ment a sora. Fél év után mindenki valamilyen védettséget élvezett.
Oszit a századparancsnok patronálta, folyamatos alegységügyelettel, és rendszeres eltávokkal. Szinte dolgozni járt a laktanyába.
Csöves stúdiós lett. Z.-t meg a szolgálatvezető vette magához „inasnak”. Egyedül Jampit nem kerülte el a bakasors.
Nem véletlen – meséli Z. – Jampi sorsa mindig nők körül forgott, de egy laktanya nem az a hely, ahol hegyekben állnak a nők.
Jampi sohasem kötötte le magát hosszabb időre. És nála már egy hónap is hosszabb időnek számított. Július végére, már rohadtul unta a garnizont, hát intézett magának egy kis eü szabadságot. Azt mondogatta, ha a hogyan firtatták a többiek, hogy lekártyázta a Szabó alessal. Ez igaz is lehetett, mert pénze nem volt márpedig az öreg Szabó doki száz forintban mérte az eüszabi napját. Jampinak meg pénze nem volt, nemhogy ezernégyszáz forintja. Mert két hét otthontöltendő eü szabadságot kapott.
A két hetet a Balatonon töltötte. Volt ott egy rokona, akinél az előző nyarakon melózott. Összejött valami „kisvörössel”, de nem sokat mesélt. Tudták a fiúk, hogy valami gáz lehetett. Amikor visszajött – a bandának köszönhetően – kiképző lett.
Elmúlt a szeptember is nagyjából. Az eskü napján érkezett meg az új ezredparancsnok.
Az ezred felsorakozott az alakuló téren az esküt tevő kopaszok mellett ott álltak a kiképzők.
Jött az új góré. Jampi, amikor meglátta, arra gondolt, „hogy az a…”. Hangosan gondolt. Többen ránéztek.
Lement az eskü. Megvolt a díszmenet. A rokonok hüppögtek, hogy „Az én édes kisfiam, milyen nagyfiú lett!”, meg ilyeneket. A kopaszok vigyorogtak, hogy végre hazamehetnek.
A századnál már várták Jampit. Egy hét fogda.
Na, azért nem volt ilyen szigorú a Magyar Néphadsereg, hogy egy kis pofázásért fogdára kerüljön az ember fia, kivéve…
Kivéve, ha a pofázó összetűzésbe kerül a leendő parancsnokával.
Ugyanis a vezérőrnagy elvtárs gyakorolta a szülői felügyelet jogát a „kisvörös” felett, akit mellesleg Icának hívtak. Ez még nem lett volna baj, de ezt Jampi a megismerkedésük harmadik napján fedezte fel. Mármint apukát, mert arról gőze sem volt, hogy apuk civilben katonatiszt. Nem mindennapi megismerkedés volt. Jampi még a szülők ébredése előtt – úgy hétóra tájt – akart távozni a nyaralóból, de a szükség nagy úr. Hát még a nagyszükség. Tett egy kitérőt a fürdőszoba felé.
Na, onnan kilépve botlott bele a félálmos apukába. A fürdőköntösben, gatyában álló apának a döbbenettől megállt a keze has vakarás közben, ami eléggé vicces látványt lehetett.
Jampi, hogy mentse a helyzetet próbált nem röhögni és udvarias ember benyomását kelteni, ezért így szólt.
- Asszem még nem találkoztunk. Jó reggelt kívánok! Tibi vagyok. – és ezzel kezet nyújtott.
Apuka nem reagált, így Jampi jobbnak látta gyorsan lelépni. Többször nem találkozott a rá kitartóan vadászó családfővel, egészen az esküig. Jampi bízott benn, hogy nem ismeri meg. Megismerte.
Az is igaz, hogy két nap fogda után az örök kísérték Jampit munkára. A vezérőrnagy elvtársékhoz. Végül csak meg enyhült a zord atya, és Jampinak majd egy évig volt állandó barátnője.
Meg körbeírt könyve.*
* Körbeírt könyv az, ami a sorkatonának két időpontban biztosított engedélyt a laktanya elhagyására. Munkaidőben és munkaidőn túl.