Most persze elkezdhetném taglalni a programunkat, de minek azon füstölögni, hogy mit nem láttunk? Vagy azon, hogy étel-ital fronton a völgy úgy tatja az egyensúlyi állapotot, hogy ahogy az árak nőnek, úgy csökkennek az adagok?
Most persze elkezdhetném taglalni a programunkat, de minek azon füstölögni, hogy mit nem láttunk? Vagy azon, hogy étel-ital fronton a völgy úgy tatja az egyensúlyi állapotot, hogy ahogy az árak nőnek, úgy csökkennek az adagok?
Nem ez a lényeg. Már nem. Igaz, akkor és ott érzékenyen érintett.
Viszont láttam boldog kerámiákat. Tényleg. A Tücsök udvarban ott volt a Verámia-kerámia. Ahogy néztem a figurákat, úgy éreztem, hogy Hetényi Vera, ha síró figurát csinálna, arról is azt hinném, hogy örömében sír. Pedig az oldalát nézve vannak komoly figurái is. De komor az nincs.
Nem mondom először a domborodó hátú macskák, meg a kanyarcsigák fogtak meg. Ott állt az asztalon vagy tíz lebegő szarvú csiga, és valahogy mindegyik olyan volt mintha éppen bedőlni készülne a kanyarban. Sajnos „kanyarcsigát nem találtam a művésznő honlapján, különben belinkelném. Ezek másféle csigák. Ezek is tetszenek.
Azután ott vannak a figurái. Első blikkre nem tudtam eldönteni, hogy mi van a férfialakok fején. Korona vagy csörgősipka?
Persze lehetnem most elméletet gyártani az egyszer bohóc, egyszer királyfi férfiakról. Szerencsére ez a fejfedő jelen van a női alakokon is. Hát akkor csakis korona lehet! Ezt írja Hetényi Vera is.
„Szívesen használom a porcelánt, a samottot, a fáradt színű mázakat, üveget és gyöngyöket, amelyek különleges és sokszor meglepő egymásra hatása révén az égetőkemencében válnak igazán azzá, amivé elképzeltem: csillogó fejdíszű királlyá, hintázó királykisasszonnyá, üstököst figyelő emberpárrá.”
Nézem ezeket a figurákat. Mosolyognak. Belülről. És mosolyt fakasztanak. Belőlem mindenképpen.
