Egy jó gondolatot is el lehet rontani. Könnyű, csak akarni kell...
Egy jó gondolatot is el lehet rontani. Könnyű, csak akarni kell...
Na most, akkor mit gondoljak? Hogy ennyire rossz volt az időjárás?
Ez mondjuk pár perc múlva ki fog derülni, mert a tegnapi esős, szeles Tarka Magyart legalábbis a résztvevők számának tekintetében elég nehéz lenne a ma délelőtti maratonnal összehasonlítani. Ma ugye, sütött a nap. Vajon a napsütés az egyetlen oka, hogy ma majd háromszor annyian futottak? Meglátjuk. Mert, ha a mellrák elleni sétán mondjuk, kétezren lesznek, akkor tényleg az időjárás az egyetlen ok.
Én például úgy éreztem, hogy ott a helyem. Először. Akkor még úgy gondoltam, hogy milyen szép is lenne, ha a menetet a parlamenti pártok vezetői vezetnék. Meg a történelmi egyházak vezetői. Ne adj isten mellettük sétálna a köztársaság első embere. Mögöttük a civil szervezetek vezetői… Mindenki vállalva önmagát, tisztségét, szerepét a köztársaság, a Magyar Köztársaság életében.
Jó lett volna, ha ez az érzés nem múlik el. De elmúlt. Miért is?
Mert a szervezők valahogy nem merték felvállalni a politikát, a politikusokat. Ahhoz azért nem volt elég tarka ez a magyar, hogy bevállalja a pártok színeit. Persze azt nem mondta, hogy nem jöhetnek a politikusok, csak azt kérte, hogy ezt tegyék magánemberként. Mindezt azért, mert a miniszterelnök, már megint a szokásos kapkodó, átgondolatlannak tetsző, hamari módján kijelentette, hogy ő bizony ott lesz. Jellemző. Mint ahogy az is, hogy tényleg ott volt. Magánemberként.
Ez a magánemberként, pontosan tizenöt évvel és egy hónappal ez előtt 1993. szeptember 4-én kezdődött. Emlékszik még valaki. Kenderesen. Volt ott néhány magánember. A kormányból Boross Péter, Für Lajos, Surján László, Balsai István, Szabó Tamás, Kiss Gyula, Nagy Ferenc József, Kádár Béla. A parlamentből Lezsák Sándor és Nahimi Péter az MDF alelnökei, Kónya Imre, Csurka István, Torgyán József, Vörös Vince, Gáspár Miklós, Zacsek Gyula, Miklós Árpád, Szilasy György, Király B. Izabella, Horváth Béla, Dénes János…
Vajon mi volt a nagyobb baj, hogy elmentek VNHM újratemetésére magánemberként, vagy, hogy ezt nem kormánytagként, pártpolitikusként tették? Én az utóbbira szavaznék…
Azóta valahogy gyanús, ha valahova politikus magánemberként megy…
A balhé elmaradt. Tomcat nem vonult, a fehér lepedős akciót tervező partizánok mégsem mentek el. Néhányan azért hivatástudatból, hőzöngtek, de igazából ők sem gondolták komolyan. Gyorsan hagyták magukat hazaküldeni.
A rendőrök, azért maradtak. Ez a dolguk.
Nem irigylem őket. Szar dolog lehet olyan embereket védeni, akik épp a rendőri erőszak ellen (is) demonstrálnak. Belegondolt már valaki, hogy milyen érzés lehet?
Még a Köztársaság Elnöke is alkalmatlannak minősítette a rendőrséget, amikor azt írta, hogy
„Üdvözlöm, hogy demonstrációjuk ugyancsak fellép a rendőri erőszak, és a falvakban kialakult helyzet ellen, ami a közrend felbomlása és az önbíráskodás felé tart.”
Mert ez a mondat - legalábbis az én olvasatomban – se többet, se kevesebbet nem jelent, mint azt, hogy a rendőrség nem alkalmas a közrend fenntartására, viszont ugyanezek a rendőrök visszaélnek a rájuk ruházott hatalommal. Omlik össze a jog és a rend...
És nekem egyelőre sem okom, sem kedvem nem volt demonstrálni a rendőrök ellen.
