Vége a garden partynak. Lejárt a magnó. Regina elfordult a presszógéptől, hogy megfordítsa a kazettát. Hirtelen nem lehetett mást hallani, mint az evőeszközök zörgését és a halk beszélgetések mormogását. A ventilátor surrogását. Ebédidő…
Vége a garden partynak. Lejárt a magnó. Regina elfordult a presszógéptől, hogy megfordítsa a kazettát. Hirtelen nem lehetett mást hallani, mint az evőeszközök zörgését és a halk beszélgetések mormogását. A ventilátor surrogását. Ebédidő…
Ilyenkor augusztusban már utálta az egészet.
Utálta a fekete ruháját, a fehér köténnyel, és a fehér bóbitával. Pedig emlékezett rá, hogy májusban még ott illegette magát a tükör előtt. Akkor még örült minden vendégnek. Akkor még ő akart lenni a... már el is felejtette mi is akart lenni…
Utálta a pultot, a presszógépet, a vendégeket, a meleget. Ezt a tikkasztó dögmeleget.
Lehetne már szeptember. – ábrándozott.
Elindította a magnót. Az Earth Wind and Fire egy szeptemberre emlékezett. Szeptember. Jó lenne már…
Regina ugyan hallotta puffanását, de nem figyelt oda. Sejtette, hogy a hármas asztalnál nevelik megint a gyereket. Aranyos az a kisfiú. A hétvégén már ők is mennek, a tűzijátékot Pesten nézik.
Igazából senki sem kapta fel a fejét a tockos csattanására. Nem olyan népek töltötték a nyaralásukat a poros kisvárosban. Bocsánat, ezen a nem túl felkapott fürdőhelyen. Olyanok jöttek ide, akiknek nem jutott beutaló, vagy nem akartak ismerősökkel találkozni, mint a hatosnál turbékolók. Az előnászutasok, ahogy a Sanyi,a a fizetőpincér hívja őket. Ő mesélte, hogy a férfi minden évben mással jön nászútra… A Sanyi itt dolgozik vagy tíz éve. Ismeri a törzsvendégeket.
Szóval a főmérnök úr – ezt is Sanyitól tudja – ismét neveli a fiát.
- Megeszed! – mordul a gyerekre. Az a fejét dörzsöli, ott ahol az apja megcsapta.
- Nem finom. – a gyerek szája sírásra görbül, közben az anyját nézi, hátha az segít. De nem. – Savanyú apuka. Nem jó. – közben a kanalával maszatolja a habot a gyümölcsrizs tetején.
- Megeszed, ha mondom! Kellett? Ezt akartad?
A gyerek bólint. Még mindig nem tudja, hogy szabad-e sírnia, vagy akkor kapja a következőt.
- Ha ez kellett, akkor edd meg! Ne nyígj! – nem hangos, mégis egyre többen figyelnek rájuk. Az anya elvörösödik.
- Ne csináld… - kérlelné.
- Megeszi a kurva kölke. – kikapja a gyerek kezéből a kanalat. Megkóstolja a gyümölcsrizst. Árnyék suhan át az arcán. Tényleg nem lehet a legjobb. – Nincs ennek baja. Megeszed. Ezt már ki kell fizetni.
És gyerek tényleg megeszi. Falatról falatra sápadtabb, de megeszi. Elvégre ő akarta…
Most már mehetnek a strandra.
Mellesleg a gyümölcsrizs tényleg rossz volt. Megsavanyult a hab a melegben. Sanyi hat adagot cserélt ki… csak szólni kellett volna.
1989 nyara. Akkor kezdtük tanulni ezt a... demokráciát. És azóta is tanuljuk, meg kapjuk a tockosokat mondván, hogy ezt akartuk… Ezt?
