Üvegharang. Azt hiszem kamaszként láttam egy filmben – talán Marco Poloról szólt – ezt az ötletes kínzóeszközt, az üvegharangot.
Üvegharang. Azt hiszem kamaszként láttam egy filmben – talán Marco Poloról szólt – ezt az ötletes kínzóeszközt, az üvegharangot.
Igen Marco Polo lehetett, mert sem Sztrogoff Mihály, sem Benyovszky Móric nem járt Kínában, már ha jól emlékszem. De nem is ez a lényeg, hanem az üvegharang, amit a paciens fejére raktak és vizet csepegtettek rá, az meg ettől rövid úton megzavarodott.
Megértem, mivel jó szokása szerint begyulladt a hallójáratom.
Tisztára üvegharang.
Csak azoknak a szerencséseknek mondom, akik eddig megúszták, ez egy olyan állapot, amikor az ember vagy nem hall, vagy csak visszhangosan. Közben, mint a filmben a vízcseppek dobogását, úgy hallja a saját szívverését. Csak a szavak törnek át a burkon, a mondatok már nem. Ahhoz már erősen koncentrálni kell.
- Üvegharang – mondom Z-nek, amikor az állapotot próbálom körülírni. – Olyan részleges fogyatékos állapot...
- Ja – vigyorog – politikus betegség.
Már küldeném melegebb égtájakra, nem egészen pihenési céllal, de folytatja.
- Nézd meg a Fidesz vagy az SzDSz EP kampányát. Miről szól? A választásról, persze. De még véletlenül sem arról, hogy mit akarunk az Uniótól, vagy az Unióban.
A Fidesz megint kormányt akar váltani. Az EP-ben végzett munkáról szó sem esik, mintha nem ők lennének ott a legtöbb képviselővel. Azt üzenik, hogy egy ország mondja, hogy elég, meg hogy van másik út... Mi lenne az? Kilépnek az Európai Néppárt frakciójából? Mik lesznek szocialisták? Azok még nem voltak...
Az SzDSz meg azt kérdezi, hogy ki lesz a harmadik erő? Hol? Az Európa Parlamentben? Ott testvérek között is nyolc frakció van. – legyint.
Örülj az üvegharangodnak – csap a vállamra – így legalább a baromságok egy részét nem hallod.
