Egyszer láttam két „hittérítőt”, amint egymást győzködték, hogy melyikük Jézusa az igazi. Mintha Jézusból több lenne… Mindketten az Újszövetséget citálták. Nem vártam meg, hogy melyikük győz. Nem hiszem, hogy bármelyikük is felülkerekedett. Na nem a vitában, mert ez nem volt vita. Süketek voltak egymásra.
Egyszer láttam két „hittérítőt”, amint egymást győzködték, hogy melyikük Jézusa az igazi. Mintha Jézusból több lenne… Mindketten az Újszövetséget citálták. Nem vártam meg, hogy melyikük győz. Nem hiszem, hogy bármelyikük is felülkerekedett. Na nem a vitában, mert ez nem volt vita. Süketek voltak egymásra.
Fanatikusokkal vitatkozni felesleges. Ezt általában az ember már huszonévesen is tudja, de harminc éves korára bele is törődik. Erre szokták azt mondani, hogy falra hányt borsó.
Idő és energiapazarlás. Mind a kettő véges. Kár lenne értük...
Egy fanatikusnak, hiába mondaná el az ember, hogy a diktatúra csak a diktátornak lehet jó. Nem mondom, ideig-óráig lehetnek előnyei egy diktatúrának is.
„Mert az ember szabadság utáni vágyánál csak a biztonságot jelentő rend akarása lehet nagyobb.”(petibatya.nolblog.hu)
És a diktatúra nem mást ígér, mint rendet. A saját rendjét. Aki belefér, belefér. Aki nem, mehet a lecsóba. Mert a diktatúra leegyszerűsíti a világot. Aki nincs vele, az ellene. Vagy inkább, aki nincs vele, az nincs.
Mert a diktatúrának nincs ellenfele, csak ellensége. És ha nem talál ellenséget, csinál magának. Külső jegyek, vallás, származás, vagy valami más alapján. Csak fantázia kérdése.
A diktatúra látásmódja egyszerű. Fekete-fehér.
Vagy nem is. A diktatúra monokróm. Fekete meg még egy szín, legyen az a vörös, a zöld, vagy éppen amit a politikai színezete megkíván.
A diktatúra monokróm. Kétszínű.
Elhiteti híveivel, hogy biztonságot jelentő rendet ad. Közben csak elvesz. Elveszi a szabadságukat.
Hogyan magyarázzam meg egy fanatikusnak, aki csak a monokróm világot ismeri, hogy egy színes világ még a maga rendetlenségével együtt is csak jobb lehet?
És minek?
A sok szín csak összezavarná…
