Az a szokás, hogy egy-egy év végén az ember leltárt csinál. Megpróbálja összefoglalni, hogy mi történt. Jót és rosszat egyaránt.
Az a szokás, hogy egy-egy év végén az ember leltárt csinál. Megpróbálja összefoglalni, hogy mi történt. Jót és rosszat egyaránt.
Nos én valahogy úgy vagyok ezzel az elmúlt évvel, mint az egyszeri paraszt bácsi, akit elvittek… már egy körre repülni a vásárban.
Mert az azért nagyszerű dolog, ha az ember - ha csak rövid időre is - felülemelkedik a hétköznapok rögvalóságán. Azt hiszem, nekem az ilyen sikereket a sport hozta az elmúlt évben. [De erről az edzésnaplómban írtam eleget].
Szóval a paraszt bácsi is csak annyit mondott a pilóta trükkjeire, hogy gondoltam, ezt is gondoltam, de aztán csak hozzá tette, hogy erre nem gondoltam.
Azaz arra gondolt, hogy bevizel, arra is, hogy összefossa magát, de arra azért nem gondolt, hogy mindez a nyakába fog folyni.
Hát mi, az utolsó perceit élő Magyar Köztársaság polgárai is így jártunk.
Gondoltuk, hogy szar lesz, elvégre válság van. Gondoltuk, hogy a kormány visszaél a hatalmával, hogy felkészületlenül, átgondolatlanul vezeti az országot… a falnak. Úgy látszik abban bíznak, hogy ha sokáig verik a fejünket a falba, akkor ők kijutnak a gödörből a törmeléken.
Na erre nem gondoltam!
Az az igazság, hogy akkor kellett volna megijedni, amikor Orbán Viktor amúgy Horthy módra ígért két pofont a gárdistáknak.
Akkor kellett volna elgondolkodni, hogy a Kormányzó politikája mennyire volt sikeres. Sajnos azokat már nem lehet megkérdezni, akik ott maradtak a Don-kanyarban. De azokból sincsenek már sokan, akik visszajöttek.
Mondják, a történelem ismétli önmagát… Én lemondanék róla!
Húsz év elég volt ahhoz, hogy elfeledkezzünk, milyen is az, ha a hatalom egy csoport kezében összpontosul. Elfelejtettük, hogy milyen az, amikor a mindennapjaink a hatalmasok kényétől-kedvétől függenek.
Lássuk be untuk a banánt. Untuk a koalíciós kormányok tehetetlenségét, teszetoszaságát. A fontolva nem haladást. A csárdás kormányzást, ahol egyet léptünk jobbra, kettőt balra, előre meg egy tapodtat sem, vagy ha véletlenül valaki elvétette a lépést és előre ment, akkor villámgyorsan sasszézott is hátra. Toporogtunk egy langymeleg pocsolyában, és időnként riadtan megjegyeztük, hogy süllyedünk.
Most van egy vezér, aki azt mondja, hogy ugorjunk. Mert 2012. a felemelkedés éve lesz. Csak ahhoz kéne némi szilárd talaj a lábunk alá.
Azt mondják, az okos ember más kárán tanul… mi magyarok amit lehet, inkább kipróbálunk. Akár többször is.
Boldogulj Évet Magyarország!
