6. Alabárdos

Sztrájk! Virít a lepedőn a felirat a Cinkotai buszgarázs portája felett. Fehér lepedőn piros betűk. A parkolóban a „műszak” után hazafelé tartó sofőrök. Innen nincs más út buszok hiányában, autóval, vagy gyalog. Marhák!

Sztrájkolnak vagy gyávák? – kérdezte szöszke a barátnőjétől az Őrsön úgy reggel hat óra tájban, és eltette a bérletét, amit nem két tőle senki.

A franc se tudja, talán a sztrapacska, vagy inkább a jóllakottság miatt, de nosztalgikus hangulat lett úrrá… Rajtam mindenképpen. Bele is kezdtem valamibe, hogy amikor fiatal voltam és agilis… de Z. letorkollt, hogy erőszakos, meg hisztis, az voltam, talán törtető is, ő inkább azt nem nevezné agilisnak.

Az információ érték. Pénzben mérhető.

Tudjuk. Tanuljuk, hogy lehet vele élni, és visszaélni.

Mennyit ér az információ? Mit lehet kapni százmillióért?

Anyádnál volt technikai hiba! – morogja Ignác a monitornak – Annál, különben nem születtél volna ilyen Taigetosz pozitívnak, hülye bolsilibsi.

Az is lehet, hogy sokan perverziónak gondolják, de már a Turulpörkölt kapcsán is mondtam, hogy határozottan kíváncsi vagyok a Magyarországon élő külföldiek véleményére rólunk, magyarokról.

A főnök, az amerikai becsukta az irodaajtót, hogy fájront, meg utána a vízözön. Ezt még a Markovics bácsitól tanulta, bár az öreg sohasem mondott az özönvíz helyett vízözönt. De az amerikaitól már ez is szép eredmény. – jegyzi meg Z. – Előző nap még azon morgott, hogy rohadt egy peches év volt ez az idei…

Van az, hogy a posztot az élet írja. Vagy valaki más… levélben. Mert egyszer csak jön az a levél… Nem, nem szoktam magánleveleket közreadni, de ez valahogy annyira... (Na jó, kicsit átírtam.)

Pénteken úgy két óra körül értünk a bódékhoz. Semmi rendkívüli. Kolbász, forralt bor, angyalok, nippek, némi ruhanemű. Na, ettől nem lett kedvem a pénzt költeni. Na jó, a kolbász elég vonzónak látszott, de kolbászt ajándékba maximum a kutyának. Az meg nincs.

Petink mobiltelefonügyi alaptézise: Azért mobil, hogy bárhol otthagyhasd. Ezt meg ugye Petiből kiindulva sem cáfolni, belőlünk, többiekből kiindulva sem megerősíteni nem tudom.

Rossz szomszédság, török átok. Eredetileg úgy akartam kezdeni, hogy amikor Z. és Sanyi összebútoroztak, de egy ilyen kezdés félreértésekre adhatna okot. A félreértések meg… ki tudja hova vezetnek.

Nem vesztem sem el, sem meg, csak kiütött valami vírus, ami nem a malacflu. Ennek az orvos örült. Először én is, azután rájöttem, hogy ő azért örült, mert azt hitte, hogy ami nem H1N1 az nem is létezik.

Van az a pénz, amiért korpásodni kezd… Nem csak az ember haja, hanem a fekete párduc bundája is.

Tiszta hülye. Remek hívószó. Egyből eszembe jutott Z. története Jampi – szó szerint – erősen izzadságszagú bölcselkedéséről.

Olvasom, elterjedt a vélemény a Sciennet közösség tagjai körében, hogy a mostani botrány (vizsgálat) a konkurencia műve.

Az ellenzéki szavazók körében legnépszerűbb szocialista új mozgalmat indít Szövetség a Jövőért néven.

Nem lennék meglepve, ha Smith úr valahol a nagyvízen túl azt gondolná, hogy milyen karakán népek ezek a magyarok. Milyen nemes lelkűek, ahogy a pitiáner bosszúállás, vagy a sebeik nyalogatása, vádaskodás helyett, csak előre néznek, az „apró” kellemetlenségeken túllépnek. Elvégre aki, azért lép fel, hogy egyes politikusok ne nyúlják le érdemtelenül az adófizetőket, azok csak becsületes emberek lehetnek. Ilyenek kellenének ide is…

Lojális: Pintér Jenő Magyar Nyelvvédő Könyve (1938.) szerint, mint idegen szó mellőzendő, használjuk helyette azt, hogy hűséges, vagy azt, hogy méltányos.

Valami van a levegőben. Na, nem a párára gondoltam. Úgy tűnik, hogy a szakdolgozatírók idei kedvenc témái közé bekerültünk mi bloggerek is.

A történelmet a győztesek írják, valami ilyesmit mondott Napóleon. Ha ismerte volna Kerekes bácsit, lehet, hogy megváltoztatta volna a véleményét. Kerekes bácsi ugyanis azt állította, hogy a történelmet nem a győztesek, hanem a túlélők írják.

- Ezek úgy viselkednek, mintha az övék lenne itt minden. EZ meg itt terpeszkedik ahelyett, hogy átadná a helyet az idősebbnek. Persze beszélhetek én, EZ úgysem tud magyarul!

Van eladó jegyetek? – szólít le egy öregedő punk. Nabasszus – mondok magamnak – lehet, hogy előre jegyet kellett volna venni? Nehogymá’ ne legyen.

A kalauz nem hisz a járványban. Oltani vagy nem oltani kérdésében dühöng az általános bizonytalanság. Érvek, érvelők szólnak mellette és ellene egyaránt.

Hárman ültünk a váróban.

- Húsz évvel ezelőtt a betegek még haptákban álltak, ha az orvos mondott valamit. Mert akkor még… - dörög a „jó doktor” hangja a rendelő a zárt ajtaja mögül.

1984. október.

Nyálas este. Hétköznap. A Katonából a Rézkakasba, mint később annyiszor. A Rézkakasban félhomály. Korhatár még nincs. Még tizennyolc éven aluliakat is kiszolgálnak. Boldog idők. Ma nem tennék.