6. Alabárdos

Elsőnek lenni jó. Versenyen. Egy fesztivál első fellépőjének lenni… hát, nem is tudom. Egyrészről az elsőnek nincs konkurenciája. Elméletileg.

Gyakorlatilag meg közönsége is csak alig.

Sör és fagyi, egyelőre csak ennyi van a fesztiválhangulatból, ami érthető, hiszen csak pár perce futott be az első fesztiválvonat Sopronba...

Kibírták röhögés nélkül. Mármint a Rendőrtiszti Főiskola végzősei az avatási ünnepségen, amikor a miniszterelnök dezertőrnek minősítette a félkatonai szervezetbe belépőket, immár másodszor.

Z beszélgetni szokott a szomszédokkal. Nincs ebben semmi különös elvégre…

Hát persze, hogy lemondok a tűzijátékról. Miért nem tenném? Tényleg van jobb helye annak a pénznek.

Hogy most miért itt és miért nem ott? Meg, hogy miért Alabárdos a ReTRo helyett? Meg különben is.

Abban egyetértünk, hogy aki a legoptimálisabb kifejezést használja, az hazudik. Az optimális az a legjobb. Leges legjobb nincs, arról csak álmodni lehet.

Érdekes emberek ezek az egyenruhások.

Most már tényleg elárulhatná valaki, hogy mi a bánatos lótüdőt akar a kormány ezzel a gyümölcspárlathoz való joggal.

Azt hiszem rémálmodtam. Álmomban nyalka fiatalok meneteltek a főutcán, és azt danolták, hogy

Véget ér egy kilencvenéves szabadságharc, mondta viccelődve a miniszterelnök...

Tegnap reggel még arról, hogy víz, meg homok, először egy tengerparti nyaralás jutott eszembe. Azt hiszem ez már soha nem lesz így.

Önfenntartó börtönök kellenek! – morgott a lófarkas ember. Na nem kell a félreérteni, emberünk a paripadíszt a fején hordja.  – Nehogymá’ én fizessem a börtöntöltelékek jólétét!

Nekem nem mindegy, hogy valaki példát mutat, vagy statuál.

Menjél el szavazni... – győzködtelek. Azt mondtad, nem mész el szavazni. Nem érdekel. Nincs értelme.

Ahhoz képest, hogy majd két hónapja nem találkoztunk nincs sok mondanivalónk. Vagy talán túl sok lenne, és nem tudjuk, hogy mivel kéne kezdeni.

Szerettem a márciust. Most is zeretem, csak másképp. A tavasz meg minden…

Pedig olyan izé volt. Olyan ünnep is, meg nem is. Ünnep az iskolásoknak. Háromtavasz meg minden. Csak hát a hatalom félt. A forradalmi hangulattól.

Szerintem érettségi tétel lesz. Ez a minimum.

Ugyan egy normális országban életképtelen lenne a példa, de ez nem egy normális ország. Ez Magyarország.

Itt ülök a gép előtt, elnémítva. Két napja nincs net, illetve van csak horribilis áron, mobilon. A Magyar Telekom Nyrt. (a T-csoport tagja) éppen most akar belőlem Jobbik szavazót csinálni.

„Ma mérés hiányában nem vagy kevésbé közbeszéd tárgya az olyan jóllétet meghatározó tényezők állapota, mint a közbiztonság, az egészség, az iskolázottság, a családdal szabadon eltöltött idő vagy a környezet állapota.”

Jó lenne tudni, hogy akkor mi a közbeszéd tárgya?

Mosolyogni tudsz? Úgy értem, csak úgy, az utcán szembejövőre. Nem azért mert tetszik, hanem azért mert szembe jön.

Suba a subához, guba a gubához. Ezt az alapigazságot nem a nagyanyám mondogatta, de akár ő is lehetett volna.

Amit adnak fogadd el, hogyha ütnek szaladj el. – mondogatta nagyanyám, amikor egy-egy váratlan ajándék kapcsán szabadkozni kezdtem.

Mint annak idején Béres Erika az intimbetétet úgy fedezte fel a radikális magyarság pártja a kínaiakat. Nem először. De most másképp.

Vajon emlékszik-e még valaki 2004. november 21-ére?

Minden esetre mostanság azt a korszakot élem, így bő két év aktív blogolás után próbálom meghatározni magam ebben a virtuális izében, amit bogszférának szokás nevezni. Talán az időjárás teszi. Csak az lehet.