Szocreáliában, az élet egyszerű. Reggeli nyolckor, ebéd délben, vacsora félhétkor. A büfé ezekhez mérten van nyitva, max. félóra rátartással. Igény szerint tovább... de inkább csak szép szolidan. Elvégre nem vagyunk... Nem vagyunk állatok. Hanem? Kulturált emberek. [Kft]
Szocreáliában, az élet egyszerű. Reggeli nyolckor, ebéd délben, vacsora félhétkor. A büfé ezekhez mérten van nyitva, max. félóra rátartással. Igény szerint tovább... de inkább csak szép szolidan. Elvégre nem vagyunk... Nem vagyunk állatok. Hanem? Kulturált emberek. [Kft]
Az idősödő hölgyekről elnevezett évszaktól kikeletig. Az indián nyár [Kovács Kati] kifejezést inkább kerülném, még dakota közmondásokat kezdenék gyártani.
Itt elvesznek szavak a slágercímekből. Itt nem a húszéveseké a világ, még csak nem is a harmincasoké... Negyven felett is akkor van esélyed, ha az már majdnem ötven. Egyezzünk ki,ez a hely ilyenkor testben vagy lélekben hatvanon túliak pihenését szolgálja.
Ez a nyugdíjasok vadászterepe. Csend és nyugalom. Nagypörkölt, kis fröccsök, kis igények. Tízkor takarodó...
Erre jöttünk mi. Továbbképződni.
A csapat első fele csütörtökön.
Holott a rendes vendég vasárnap foglalja el a szállást.
Vacsora nincs. Hétfőn a reggelinél elfoglalja a helyét, és egész hétre jegyez. Nem békekölcsönt. Reggelit, ebédet, vacsorát. A többi napra. Mert itt kérem, teljes ellátás van. Meg választék. Ezután már elég megjegyezni az asztalt és a széket, és minden megy, mint a karikacsapás. Mindenki boldog. Csak azok a kurva továbbképzések, csapatépítések ne lennének... A tréninget hordani kell, nem tartani. Azok megoldhatatlan feladatot jelentenek.
Jönnek a hatvan alatti nyikhajok és kavarnak.
Tehát a csapat első fele csütörtökön (vacsora nincs!) érkezett. Tizenhatan. Illetve csak tizenhárman, mert hárman csak péntek reggel. Ehhez jöttünk még péntek délután hatan, viszont négyen elmentek. (Létszámmozgás előre lelevelezve.) Csak a konyha nem tud róla.
Péntek este.
Tizennyolc ember a vacsoránál. Tizenhat teríték. Pici problem. Most mi legyen? Rövid töprengés után a felszolgáló megoldj a helyzetet. Ketten nem kapnak vacsorát, mert a most érkezetteknek - ezek ugye hatan vannak - nem jár. Viszont ők már esznek. A felszolgáló szemöldöke leszarom állásba ugrik, a szája meg-megrándul. Tüntetőleg nem foglalkozik tovább a társasággal.
Vacsora után, tekintettel az éhezőkre irány a Kocsi Csárda. A pincérek vidámak. Ezt többen a vélhetőleg elfogyasztott alkohol mennyiség hatására írjuk. Nincs szerencsém a zeneszolgáltató kisiparos előtt kapok helyet. Sramli-csárdást játszik. Bármit előad ebben a stílusban. Időnként a németajkú vendégekre való tekintettel oroszul. Valószínűleg így kevésbé zavarja őket a fonetikusan leírt szöveg tragikus kiejtése. Boldog nyolcvanas évek, amikor még az adzseszkó ment...
A kiszolgálás személyre szabott, csak azt tudnám, ki az a személy. A harcsapörkölt marhává változik, azután erős tiltakozás miatt vissza. Három pizzának másfélóra alatt nem sikerül jobban megsülnie, mint hogy öt perc múlva kész lesz. Talán még most is sül. Távozunk. Szerintem a húsz forint borravaló sok volt. Mi a francért kellett bevonni az egyforintost?
Vissza az üdülőbe. Elvégre van némi hazai...
Másnap azaz szombat.
Van, akinek szó szerint. Mármint másnap.
Szerencsére sokan kihagyják a reggelit. Így csak kevés embernek tűnik fel, hogy csak hat omlett lett jegyezve. Igaz arra vagy tízen pályáznak... A felszolgáló nő, lemegy alfába és nem vitatkozik. Mindenki azt eszik, amit kap! Miért nem ülünk a helyünkre? Melyikre? Ahova tegnap reggel? Mert akkor még néhányan nem voltunk itt, mások meg már elmentek.
Ez neki túl sok információ.
Képződünk. A hangulat remek. Tízig. Akkor a takarítónő érdeklődik, hogy költznénk-e kifele a szobákból, mert nem akar túlórázni. Túlórázik, délig képződünk tovább. Szerintem közben viaszfigurákat gyúr és némelyik fejébe tűt döfköd. Egyre több embernek hasogat a feje.
Dél. Ebéd. Búcsú ajándék. Adagszám stimmel. Csak az elosztás nem. Két papír az egyik asztalon, ki mit jegyzett harcoljon meg érte. De hiszen én nem is jegyeztem...
Illetve dehogynem. Azt, hogy ide legközelebb is akkor, ha kötelező. Vagy ha nyugdíjas leszek... amikor már úgy is minden mindegy...
