Már megint a monoki polgármester. Vajon kinek jut ma már eszébe Kossuth Lajos, ha azt mondom, hogy a monoki reformer. Az a gyanúm, hogy keveseknek. Ezt a címet Monok híres szülöttétől mostanság elragadta Monok polgármestere, Szepessy Zsolt.
Már megint a monoki polgármester. Vajon kinek jut ma már eszébe Kossuth Lajos, ha azt mondom, hogy a monoki reformer. Az a gyanúm, hogy keveseknek. Ezt a címet Monok híres szülöttétől mostanság elragadta Monok polgármestere, Szepessy Zsolt.
A polgármester úr – úgy egy bő évvel ezelőtt – a „munkáért segély” ötletével vált híressé. Vagy inkább hírhedtté. Elvégre, ha valaki hajlandó a kérdést végig gondolni a munkáért munkabér jár, nem segély. Bár időnként a fizetési jegyzékemet elnézve lehet, hogy én is csak segélyt kapok...
Mivel a segélyezés problémájában leginkább érintett a cigányság, Szepessy megkapta a maga cigányellenes címkéjét. Valahol úgy érzem, joggal.
Most a monoki reformer új ötlettel állt elő. A segélykártyáéval. A monoki reformer, azt szeretné korlátozni, hogy a segélyből élők mire is költsék a segélyt.
Szepessy láthatóan fejlődőképes. Az ötlet – ugyan nem új – viszont jó. Érdemes lenne dolgozni rajta. Nem csak helyi, hanem országos szinten.
Én például nem szeretném, ha az adómból segélyezésre fordított összegből, akár tíz forint is játékgépben kötne ki. Vagy egy kocsma pultján, uzsorás zsebében landolna. Ilyen célra nincs, és nem is lehet pénz, ebben egyet értek a polgármesterrel.
Szepessy láthatóan fejlődőképes. Már a tavalyi posztomban sem feltételeztem róla, hogy csak a politikai karrierje motiválja. Most sem feltételezem. Egyre inkább úgy tűnik, hogy azon kevesek közé tartozik, akik beszélni mertnek a problémáról. Sőt azon kisebbségnek a tagja, akik érdemben akarnak tenni valamit. Valamit, ami működőképes. Lehet.
Persze buktatók vannak. A közbeszerzési ügyeken edződött polgár, kapásból kezdi sorolni, hogy milyen pénzszerzési lehetőségek adódnak. Van mit dolgozni egy ilyen rendszer aránylag olcsó, és tiszta működtetése érdekében. Hátha jobban sikerül, mint a közbeszerzés esetében.
A segélyezés nem cigánykérdés, hanem szegénykérdés.
Mégis a monoki polgármester felvetéséből, van aki megpróbál cigánykérdést kreálni. Maga a cigányság. Lakatos Attila – a BAZ megyei vajda – rögtön azzal támadja Szepessyt, hogy saját céljaira akarja felhasználni a cigányságot. Adjon a polgármester – nyilatkozta - inkább értékteremtő munkát.
Na ja, mert annyi a betöltetlen munkahely, hogy lasszóval kell fogni a melóst. Értékteremtő munkát, amikor a segélyezettek többségének papírja van róla, hogy munkára alkalmatlan. Szigorúan egészségügyi okokból... Hiszen már a – mellesmeg tényleg felháborító – munkáért segély ötlet elhangzásakor is ezeket lobogtatták, hogy dolgoznának, csak „sajnos” nem tehetik, mert ugye beteg emberek, akik csak korlátozottan terhelhetőek.
Azt mondja Lakatos, hogy „Senkinek nincs köze hozzá, hogy ki mire költi a segélyt.”
Már, hogy a bánatos lótüdőbe ne lenne? Nem állampolgári jogon, hanem rászorulósági alapon adják a segélyt. Addig, amíg az én adómból adott forint megy a játékgépbe, az uzsoráshoz, a kocsmába, addig igenis van közöm hozzá! És erre nem akarok adni! Egy fillért se.
Nem a segélyezéssel van bajom. Akinek szüksége van rá, annak segíteni kell. De a tapasztalatok azt mutatják, hogy a segélyezetteknek szüksége van némi pénzügyi irányításra. Hogy a pénz jó helyre kerüljön. Hogy az aki „ad” ne úgy érezze, hogy az ablakon szórja ki a pénzét, amiből neki sincs elég.
Igenis van – illetve kellene, hogy legyen - beleszólásunk a segély felhasználásnak módjába.
Hosszú évek óta ez az első használhatónak tűnő ötlet.
Komolyan kéne venni.
