Tegyük fel, hogy van évi x összegem jótékonykodni, meg van némi felajánlható szabadidőm hasonló célra. És bár sok ezer támogatandó ügy van, a lehetőségeim végesek. Kénytelen vagyok priorizálni kiválasztani azt, amelyik a szívemnek kedvesebb.
Most nem mondom, hogy melyik és miért. Ez a poszt nem erről szól.
Ez a poszt arról szól, hogy mennyire elutasító vagyok azzal szemben, amikor rám akarják erőszakolni, hogy nekem melyik ügy a fontos.
Rühellem, ha masszírozzák az agyam… ha képekkel üzenetekkel bombáznak, ha azt az érzést akarják kiváltani belőlem, hogy én egy utolsó mocsok vagyok, ha nem az ő ügyükre, hanem máséra…
Viszket a bőröm, ha úgy érzem, hogy csapdába csalnak… ha valójában nincs választási lehetőségem. nem bírom az érzelmi zsarolást.
Igen, én vagyok az, aki a legritkább esetben játszik őszinte vagy bátor-t. Én még a rejtett kamerás, szívatós műsorokat se bírtam soha… mindig az áldozat helyébe képzeltem magam.
...és nem néztem a Jakasst sem, mert nem szórakoztatott.
Szeretem, ha enyém a döntés lehetősége… és mondanám, hogy leszarom, hogy emiatt önzőnek, vagy szívtelennek látszom, de nem igaz. Valójában nem akarok szívtelennek látszani.
Nem akarom reklámozni, hogy kinek, mire, mennyit…
Nem akarom, hogy zsaroljanak.
…és igen, hidegrázásom van az ice bucket jellegű kihívástól… főleg most, hogy figyelemfelhívásból lassan(?) átmegy magamutogatásba.
...és ugyan esélytelen, hogy egy ilyen érintsen, de ha mégis... én szóltam.