6. Alabárdos

Számolom vissza a napokat, hogy mikor leszünk túl ezen a népszavazósdin. Azt a szót, hogy népszavazás, felírtam a kokárda, és polgár mellé, a devalválódott szavak gyűjteményébe.

Időnként zenét hallgatok utazás közben. Időnként régi zenéket hallgatok utazás közben... Időnként csak figyelek utazás közben, és néha kombinálom mindezt.

Ny.-en ötven körül is látszott, hogy egykor jóképű férfi volt. Az idő során kissé meghízott, kissé ódivatú lett. Se felesége, se gyereke. Ny. a „kedves mamával” élt.

A franc a hülye fejembe. Én marha azt hittem, hogy a jó öreg szólásainkat, közmondásainkat mindenki ismeri.

Jó ez az este kilenc. Van hely a buszon. Lábamnál a járógép - mármint a görkorcsolya - ez a nap is mindjárt véget ér. Nem lesz unalmas az út. Mögöttem két spicces fickó váltja a világot. Fidesz? Mszp? Szarozzák mind a kettőt. Majd most, most megtudom a frankót.

Úgy tizenhat évesen indultam egy versenyen egy Csorba Győző verssel. Időnként ma is előtör belőlem egy-egy részlete. Most egy blogtárs bejegyzése hozta elő. ...vagy az elmúlt hetek történései.

A fekete kabátossal a Blaha óta utazom együtt. Előttem állt a mozgólépcsőn. A peronon kezdett méregetni. Talán az öltözékem zavarta, talán a táskámra csatolt görkorcsolya. Méregetett. Méregettem. Nem túl drága kabát, nem túl drága öltöny, laptoptáska a vállán. Semmi különös. Csak a keze. A keze a belső zsebében.

VUSzSz ügyben meg lettem szólítva. Hogyaszonygya: „Mit szólnál-írnál ReTró-ger barátom, ha a pékek mind lapátra tennék a seggüket ... napokig! Te meg ehetnéd a kefét! Akkor is!”

Tényleg mi lenne, ha a pékek lapátra tennék a seggüket?

Mondtam már, hogy nem bírom a tömeget? Különösen nem a fanatikusok tömegét. Volt benne részem bőven. Négy évig, minden héten a 82-es buszon. Négy évig nyomorogtam Aloe Veronika - naná majd per Vera - felkent papjai és papnői között. Bérrabszolgák és munkanélküliek, akik hétről-hétre nekiindultak a szentélynek, tréningelni, mítingelni… …vagy mit tudom én minek.

Tisztelt Gaskó úr!

Azért vidám dolog néha buszozni. Főleg, ha egy szellem is felszáll a buszra. Néha – úgy hetente egyszer – felszáll a buszra Vadnay László vagy Nóti Károly szelleme.

Nem mindegy. Ahogy a régi mondás tartja csapba szarni, vagy szarba csapni, az nem mindegy.

Ketten a buszról. Két nő. Két tanerő, illetve csak az egyik az. Ő a Mégtanárnő, a másik az Márnemtanárnő. Ritkán látom őket. Együtt. Még ritkábban hallom a beszélgetésüket. Mégtanárnő valaha Márnemtanárnő tanítványa, később kollégája volt.

Piroska tudja a menetrendet. Piroska egy ötven körüli nő, lángvörös hajjal. Jól tartja magát. A neve valószínűleg nem is Piroska, csak én neveztem el így magamban. Talán a haja miatt, talán azért mert az öltözékében is domináns a piros szín. Hetente egyszer-kétszer látom a vonaton.

FSP is rasszista. Én is. Nincs mese. Most hallottam a tévében. Igaz, hogy eddig azt hittem nem az, de most lelepleződött. Pont bele a vacsorámba.

Taxisblokád. A fene tudja van benne valami nosztalgia. Persze mindenki másképp emlékszik, de ahogy Mérő tanár úr mondotta volt, mindenki másképp egyforma.

Gondoltam kihagyom. Gondoltam nem írok a Blahán késelő kiskamaszról. Megtették már mások. Gondoltam elég, ha olvasok róla. Éppen eléggé sokkolt, amikor a villamosról leszállva azt vettem észre, hogy beleléptem a véres homokba. Úristen mi történt itt? – gondoltam.

Ahogy a régi vicc is mondja a Viagra-light aktushoz ugyan kevés, viszont a strandon jól mutat. Azaz olyan mintha…

PemUpeA. Van valaki valami ötlete, hogy mit jelent?

Most más tollával ékeskedem. A „tóthmari” bejegyzés kommentjei között írta ezt Hmmmm.

Hmmmm, aki nem hajlandó blogot írni. Sőt azt mondta, hogy itt sem fog kommentelni, amit sajnálok, de erre ott van még a nol. [jelzem, azóta ír http://valami.nolblog.hu]

Most csak ide írok. Aki olvas, annak nem fognak újdonságot jelenteni a szereplők, hiszen lassan három hónapja minden bejegyzésem a nolra mutat.

Feketéné Tóth Mari majdnem ötven éves. Már régen nem Mari, hanem Marika, illetve a főnökének „Kedvesmária”, néhány helyen meg egyszerűen Feketéné. Van két huszonéves gyereke. A fia itthon egyetemista, a lánya bébiszitter Angliában.

Bal, jobb, bal… Mindenkinek mást jelent. Léptek zaját, gárdák menetelését. Pofonok csattanását. Teniszlabda röptét. Politikai vitát. Szembenállást, párbeszédet. Összefogást, elkülönülést...  

Nem mindennap adatik meg a kormánynak, hogy az ellenzék - még ha akaratlanul is - dicsérje. Most mégis ez történt.

Ez egy új KOR. Olvasom a szörnyülködéseket a PISA felmérés kapcsán. Szörnyű! Nem olvasnak a tizenévesek. Ha meg olvasnak, akkor nem értik az olvasott szöveget, de leginkább nem olvasnak.