6. Alabárdos

Kreatív könyvelésnek azt nevezzük – már ha jól tudom – amikor valaki valamely szervezet pénzügyi helyzetét a valósnál kedvezőbb színben tünteti fel.

Azt mondja mögöttem az öregúr, hogy az a jó ebben az országban, hogy mindent meg lehet oldani okosba’. Mert egy okos művezetővel a közmunkából is jól lehet élni…

Most már biztos, hogy bennem van a hiba. Állítólag fordítva ültem eddig a lovon. Én meg nemhogy ezt nem vettem észre, hanem még a lovat sem. Úgy látszik ideológiailag nem vagyok elég képzett...

Na most van az úgy, hogy az ember gyereke büdös kölök lesz. Ezt leginkább azoknak illik tudni, akik maguk is voltak büdös kölkök. Én voltam.

Alig két hónapja azt mondta az Alkotmányügyi bizottság, hogy az Nemzetgazdasági Minisztériumnak ugyan nincs hosszú távú stratégiája a dohánytermékek adóztatásának szerkezeti átalakítására, de a májusban benyújtott jövedéki adó emelését célzó törvényjavaslat a stratégiai célokkal ellentétes.

Nem szégyen az okosabbtól tanulni. Vagy a tapasztaltabbtól. Mert ugye ami máshol bevált, az nagy valószínűséggel azonos, vagy hasonló körülmények között használható.

Ebben a forróságban tényleg értelmet nyer az „egy sör, nem sör” mondás. Szinte egy húzásra leszaladt. Nem foglalkozik ilyenkor az ember az aranyló színével, meg a hab keménységével, meg hogy a pára megüli a pintes pohár falát…

Én már azok közé tartozom, akik számára a pécsi lakatfal mindig is ott volt. Ezért is csodálkozom rá minden alkalommal, hogy a szerelmesek lakatjainak a hagyománya mindössze három évtizedes múltra tekint vissza.

Ugye elképzelhetetlennek tűnik, hogy egy erős közepes nyolcadikos anyukája, azzal forduljon az osztályfőnökhöz, hogy a gyerek megbuktatását kérje, mert a gyerek tovább akar tanulni. Pedig nem lehetetlen!

Most van az, hogy nem lehet elvitatni a kormánytól a sikert, elvégre mégiscsak találtak százezer hektár termőföldet.

Sokszor morogtam már a Nemzeti Együttműködés keretében sokféleképpen hívott, egyes társadalmi csoportokkal szembeni kollektív büntetésnek ható megszorítások miatt. Mert ugye igaznak igaz, hogy azt a lovat kell ütni, amelyik húz, de senki sem szereti, ha pont őt ütik állandóan. És ameddig kis hazánkban a jogerősen megállapított, de be nem fizetett adótartozás mértéke meghaladja a 2000 milliárd forintot, ami ugye úgy kb a tizede az államadósságnak.

Anyám azt kérdezte, hogy ásnak-e kutat, én meg bevallom, nagyon hülyén nézhettem rá, mert megismételte a kérdést.

Bevallom első blikkre adtam egy piros pontot Hoffmann Rózsának, mivel bejelentette, hogy az elmúlt évtizedekben fényéveket javult a magyar pedagógusképzés, még ha nem is minden fronton, de a nyelvtanárok esetében mindenképpen.

Egy tájékoztató táblán múlott. De isten bizony!

Márpedig a Zöld Pardon jövőre nem nyit ki a Petőfi híd lábánál. Ne tessék az országzászlót szidni, az se lesz!

Az ember gyereke úgy van vele, hogy amit tud, tolerál. Nem mondom, hogy könnyű, de igyekszem. A blogban például nem moderálok, csak, ha nagyon muszáj. Közösségi oldalakon még nehezebb a helyzet, mert ugye ott tud ömleni az információ. Ráadásul ez a közösségi izé, még annyira friss, hogy nem alakultak ki az illemszabályok.

Oké értem én, hogy Hoffmann Rózsa elitképzést szeretne. Azt is értettem, amikor áprilisban arról beszélt, hogy a gyerekek csiszolatlan gyémántok…

Nem is tudom, hogy miért foglalkozom a rádió hallgatottsági adatokkal, hiszen évek óta nem hallgatok rádiót. Magamtól. Persze vannak elkerülhetetlen helyzetek, autó, munkahely, vendéglátóipari alegységek.

A legfőbb belügyér azt mondta a korkedvezményes nyugdíjrendszer átalakítása kapcsán, hogy a szolgálati nyugdíjasoknak tudomásul kell venni, hogy nincs pénz a tekézés jogának a finanszírozására.

Úgy fél évvel ezelőtt tört ki belőlem a favágó, amikor arra az elhatározásra jutottam, hogy rendet teszek a virtuális térben szétszórt önmagam körül. Az én mínusz kettedik szinten lévő informatikai tudásommal ez majdnem egy lehetetlen küldetés.

Már megint a pénzről akartam írni, arról, ami állítólag nincs, de időnként kiderül, hogy mégis van. Ezt olyankor vesszük észre, amikor a hatalmon lévők éppen lapáttal szórják ki az ablakon. Van, amikor homokozó, van, amikor szívlapáttal.

Olyan nincs, hogy átgondoltabb törvényalkotás, csak átgondolt és átgondolatlan van, mint ahogy legoptimálisabb eset sincs. Mert aminél van optimálisabb, az nem optimális. Az optimális az önmagában a leg, mármint a legjobbnak ígérkező, aminél csak rosszabb van.

Péntek óta nagyapám jár a fejemben. Nagyapám, a masiniszta. Kíváncsi lennék, hogy ő, a korengedményes nyugdíjas mit szólt volna ehhez a nyugdíjak körüli hajcihőhöz. Már, ha megérte volna.

Tudom, hogy bennem van a hiba, merthogy ideológiailag nem vagyok eléggé képzett, de be kell vallanom, hogy gyerekként a „tiszta udvar, rendes ház” táblát sem értettem. Ott még csak-csak, ahol nem láttam be a zárt kapu mögé, de ott ahol beláttam…

Én például abba a kisebbségbe tartozom, aki tudja, hogy ki a parlamenti képviselője. Csak azt nem tudom, hogy az elmúlt egy évben ott mit is csinált. Már azon túl, hogy gombokat nyomogatott. Ha nyomogatott egyáltalán…