6. Alabárdos

Ha a túlképzettségről meg a munkaerőpiacról esik szó jellemzően előkerül az a kérdés, hogy mit is mond a bölcsészhallgató a végzett bölcsésznek, ha összetalálkoznak? Hát azt, hogy két sajtburgert kérek.

Nehéz indulatok nélkül beszélni a gyöngyöspatai patthelyzetről. Persze indulat és indulat között akad némi különbség.

Jelentős károkozás nem történt. Azt hiszem, ezzel az egyetlen mondattal lehet összefoglalni a tegnapi demonstrációt, amin mintegy tizenötezer rendvédelmi dolgozó vett részt.

Nem az a baj, hogy hülyének néznek minket, hanem az, hogy lelkesen asszisztálunk is hozzá. A Véleményvezér blog például az „Arany Exkavátor” díjra gyúr, most éppen nyugdíjas ügyben. Ássa az árkot ezerrel.

Az már igaz, hogy könnyen bajba kerül a Budapestre látogató, mert nyilvános vécékben hiány van. Nem is annyira finnyásság kérdése, ha az embernek nem mindegy, hogy hol könnyít magán. Lássuk be a székesfőváros nyilvános illemhelyek tekintetében szarul áll, és egyedül a gyorsétterem-láncoknak köszönhető, hogy nem járunk bokáig a végtermékben.

Miközben a kormány érezhetően könnyes szemmel tekint vissza az 1900-as évek elejére, most mégis az ántivilág jó szokása ellen lép fel.

Jegyezzünk Békekölcsönt! Gyakorlatilag ezt üzente a miniszterelnök, az ő száján, Szijjártó Péteren keresztül. Na jó, ezt most nem Békekölcsönnek, hanem „Összefogás az államadósság ellen” alapnak hívják.

Játék, vagy érdekesség… semmi több. De ha már lehetőség van rá, akkor miért ne? Van egy oldal, ahol szófelhőt lehet készíteni. Ez a Wordle™.

Sokat gondolkoztam azon, hogy megírjam-e, hogy mi a Kiszel Tünde babérjaira pályázó EP képviselőnk twitteres megnyilvánulásairól a véleményem, aztán rájöttem, hogy nem számít. Mellékes, hogy éppen kiakadunk, hogy ilyen ember képvisel minket Brüsszelben, vagy éppen röhögünk kínunkban. Ez a történet nem nekünk, felnőtteknek szól.

Félóra szünet. Beszélgetés. Az a félóra kerítés, vagy lapátnyél támasztás igen jól jön a kerti munkák közben. Szomszédolunk. Persze, hogy gyorsan a politikára kerül a szó.

A híradó megy a tévében. Sose értettem, hogy minek egy vendéglátóipari alegységbe tévé. Jó, persze vannak sport-kocsmák ott még értem, de ha híradót akarnék nézni vacsora közben, akkor otthon maradok. Főleg a hang nélküli híradónak nincs sok értelme. Bár az utóbbi időben a hang sem javít a műsoron.

Vannak bonyolult szavak. Ezt csak azért mondom, mert most éppen azok egy része van felháborodva a köztársaság elnökének helyesírásán élcelődőkön, akik néhány éve még azon röhögtek, hogy Medgyessy Péternek az útelágazás szó kimondása nehézséget okozott.

De ettől még - valószínűleg - le tudta írni helyesen.

A nemzet ünnepén sok mindent hallottunk. Emlékeztünk, emlékeztettek… Mégis mintha valami elfelejtődött volna. A tartalom a jelszavak mögött.

Azt hiszem, hogy felelősségteljes állampolgár vagyok. Most nem arra gondolok, hogy rendszeresen elmegyek szavazni. Már csak azért sem, mert volt olyan népszavazás, amelyiken már a feltett kérdésekkel sem értettem egyet, így a lábammal szavaztam. Szóval nem erre gondoltam.

Azt tudom, hogy a mumusnak számító korkedvezményes nyugdíjasok száma olyan tizenötezer fő. Azt nem tudom, hogy ebből mennyien érték már el az öregségi nyugdíjkorhatárt.

Azt sem tudom, hogy egyáltalán hány százalékuk szokta megélni az öregségi nyugdíjkorhatárt. Pedig jó lenne.

Biztosan sok mindent megértenék a körülöttük folyó mizériából.

Csak nem úsztam meg. Igaz, ha megúszom, akkor meg fel lennék háborodva… Szóval megspammelt a nemzeti konzultációs testület.

Nagyapám – mesélte a vasutas – arra volt büszke, hogy 51 év 276 nap elismert munkaviszonnyal ment nyugdíjba. Én talán meg sem érem. A hatodik elemi után kezdett dolgozni. Nem volt más választása.

Elgondolkodtam. Tény, hogy mindig is voltak eltartók és eltartottak.

Azt mondjuk nem hittem volna, hogy a kormány megszorító, akarom mondani átstrukturáló csomagja pont a liberális [bocsánat, szabadelvű!] Széll Kálmán neve mögé lesz bújtatva, de végül is belefér, ha mellé nyúlnak legfeljebb megint lehet a libsiket szidni.

Sokat tanultam a hétvégén a szállodaiparról.

Például, ha a szobában az ágy alól ropi darabkák kandikálnak ki, akkor ne a takarítókat szidd. Kezdj el gondolkodni, hátha ez egy jel.

Meg kell védenem a kormányt. Igazuk van. Most tényleg spórolni akarnak, és ezt becsülni kellene.

Az a nagy büdös helyzet, hogy tele van a hócipőm azzal, hogy ha valami keserű pirulát akarnak lenyomni a torkomon, akkor rögtön azzal jön valaki, hogy ez máshol is így van, meg már rég óta így megy. Ezt már anyám sem vette be, amikor rossz jegyet akartam megmagyarázni.

Elvégre ez az önkéntesség éve. Tessék már tudomásul venni!

Erről a NAV realityről - vagy minek nevezzem azt, hogy a dolgozók önként hozzájárulnak, ahhoz hogy akár a lakásukat is bekamerázzák, mint azt hírül adta a Figyelő - jut eszembe, egy két évvel ezelőtti történet, amit Z. barátom mesélt egy sör mellett.

Kezeket a magasba! Jó a buli? Nem látom a kezeket! – kiabálja a mikrofonba a vak dj.

Valami ilyesmi történik pálinka fronton is. Amit nem látnak az nincs. Ezt hívják jobb helyeken struccpolitikának. Vagy parasztvakításnak.

A Budapesti Önkormányzat megvédi a gyerekek közétkeztetését.

Mert a gyerekek fontosak. Tudatta ezt velünk már megannyi fórumon kicsiny országunk vezérlő pártjának megannyi potentátja. Éppen az, aki a kormányzati gazdálkodj okosan című társasjátékban a szerencsekerék mezőbe lép. Ő az a szerencsés, aki mondhat valami égre szólót. Vagy inkább égbe kiáltót?

Szép új világ jön.