6. Alabárdos

Szóval a minap Horváth bácsit emlegettem a másik blogban. Meg azt, hogy semmi sem biztos.

Azt mondja Z, hogy az amerikai megmarhult. Na ez perszene nem az ő véleménye, hanem a gazdasági igazgatóé. Mert, hogy az amerikai épp az ablakon dobálja ki az ablakon…

CM (Critical Mass) szolgálati közlemény következik!

A franc se gondolta volna, hogy létezik. Ráadásul nem is a sötétben bújik elő a szekrényből, vagy az ágy alól. Nem. Ez a nyomorú jószág fényes nappal az iskolában támad a védtelen elsősökre.

Mondanám így kezdetnek, hogy a rendőrkocsmában az a jó, hogy sok érdekes dolgot hall az ember. Meg az is, hogy oda nem csak rendőrök járnak. Magam is itt vagyok példának. Azon most nem kéne vitatkozni, hogy én a jó vagy a rossz példa vagyok... Vagyok és kész.

Évek óta tudjuk, hogy meg kellene újítani a közigazgatást, de valamiért nem ment. Eddig.

Azt mondja Z., hogy igazából ilyenkor sajnál minket. Mármint engem és Oszit, akik a vállalkozások tengere helyett a közigazgatásnál ragadtunk le.

Mindenkinek meg van az ára. Kinek több, kinek kevesebb.

Mosolygok magamban, ahogy elképzelem, hogy a tanár úr beszélni kezd a furfangos Han Soloról, vagy a nagy erejű Csubakkáról, a bölcs R2D2-ről…

Nincs annál a cinizmusnál undorítóbb, mint amikor a hóhér az áldozatával ásatja meg a sírgödröt. Talán az, ha az áldozatnak nem mondja meg, hogy minek ásatja vele azt a gödröt.

Itten kérem, verik a tanárokat. Régebben csak a szülők, mostanság már a diákok is. Lehet, hogy ez valami hungarikum?

Aranka – az egyszerűség kedvéért nevezzük így – a papagájfejű nagymamáról jutott eszembe. A papagájfejű nagymamáról, aki szombat délelőtt az unokájának tartott ideológiai továbbképzést, arról, hogy milyen fontos a hazai mezőgazdaság védelme… meg a magyar hagyományoké.

A politikus is ember, és néha elszólja magát. Azt ugye lehet sejteni, hogy a Fidesz politikusai között vannak a szívük mélyén liberálisok. Elvégre mégis csak arról az oldalról indult a párt úgy húsz évvel ezelőtt. Az viszont meglepő lehet, hogy a kormány liberális hangja éppen egy kereszténydemokrata államtitkár száján át szólal meg.

Láttál Te már sárkányt? – szögezi nekem a kérdést, amikor lehuppan a mellettem lévő székre. A pultos persze mosolyog, elvégre én vagyok a harmadik áldozat, több meg - vendég híján - nem is lehet.  Belemegyek a játékba, és már éppen válaszolnék, hogy mégis hogy a bánatba láttam volna sárkány típusú rusnyaságot, de nem enged szóhoz...

Feltámadott a tenger. Egyszerre mozdulnak a testek. Mindenki tudja, hogy mit kell tennie, amikor megszólalt a jel. Felkelnek és elindulnak. Már aki…

Bizony, bizony egy rendes polgári család lánygyermekének tisztában kell lennie a való világgal.

A diktatúra talán ott kezdődik, – mutat Z. a táblára a falon – pedig talán csak a jogok és kötelezettségek közötti arany középútra akarná felhívni a figyelmet...

De most tényleg. Tudom, hogy globalizáció, meg uniformizálódás, meg hogy egyszerűsíteni kell, de akkor is, hogy a bánatos lótüdőbe lehet, egy halálhírt lájkolni.

Az ember, aki vasárnap a hollandoknak fog drukkolni éppen elköszönt az asztaltársaságától, amikor mi még a Vajna cikknél tartottunk, azaz a foci matematikai megközelítésénél.

Azé’ ez az Orbán Viktor okos. – mondta a reggeli ingyenes újság egyik hírére bökve az aktatáskás férfi a metrón. Na nem nekem, hanem a mellette ülő kosztümösnek, aki erre nem helyeselt, nem tiltakozott, csak felhúzta a szemöldökét. Várta a magyarázatot. Az aktatáskás rá sem nézett csak belekezdett.

Sodródni kell. Sohasem tudni a célt… - énekelte anno Sziámi. Na pont így voltam én is az utolsó nappal, valahogy nem szólított meg a kínálat. Mondhatni magánügy, mert a fesztiválozók tömegét elnézve, nekem nincs ízlésem. Mondtam már, hogy öregszem?

A nekibuzdulásom, hogy szabadegyetemezek a fesztiválon pont addig tartott, amíg meg nem láttam egy hőmérőt, ami a tűző napon negyvenöt fokot mutatott. Átértékeltem a terveimet, bár a strand még jó ötletnek tűnt, de ami ennyire kézenfekvő azt jobb kihagyni.

Baktatok egy doboz sörrel a kezemben a Várkerület felé. Sopron, péntek dél. Napon ötven fok. És különben is…

Verőfény. Ez azért a gyanús, az elmúlt évek tapasztalata szerint olyan nincs, hogy nem esik. Legalább egyszer. Lehet, hogy az egy főre jutó gumicsizmák száma elérte az időjárást befolyásoló mennyiséget?

Az embernek negyven év felett még egy fesztivál sem folyamatos üzemű party, és még véletlenül se tenném hozzá, hogy tisztelet a kivételnek. Már csak azért sem, mert a magukat kivételnek gondolókat én láttam, de ők még nem látták magukat.